Igazi „fekete (k)öves” globalistával erősít Magyar Péter
Magyar Péter és Kapitány István | Magyar Péter Facebook-oldala
A Tisza elnöke büszkén mutatta be a Black Rock-hoz köthető gazdasági menedzsert, Kapitány Istvánt, mint a párt „kormányzati felkészülésének” gazdaságfejlesztési és energetikai vezetőjét. Kapitány a Skálánál kezdte pályafutását az előző rendszerben, ahonnan egy kommunista ügynökcégen keresztül egészen a Shell olajcég alelnöki pozíciójáig jutott.
„A Tisza új arca a mindent átszövő globális pénzügyi hálózatokat a kommunista hatalmi elittel összekötő, Borvendég Zsuzsanna munkáiból jól ismert impexes cégek egyikénél, az Interagnál indította el nemzetközi karrierjét” – idézte fel még 2025 őszén Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese, amikor Kapitány először feltűnt Magyar Péter társaságában.
Emlékeztetett, hogy az Interagnál egy kommunista fedett ügynök irányításával a hatvanas években a mai Shell petrolkémiai vállalat kizárólagos magyarországi képviselője volt, nyugaton betiltott növényvédő szereket is forgalmazott.
„Olajozott út vezetett így Kapitánynak a Shellhez, amelynél 2024-ig dolgozott, globális alelnöki szintig jutva” – mutatta be a Tisza új emberét Dúró még októberben.
A vállalat Kapitány náluk töltött ideje alatt számos alkalommal nyomorította meg helyi farmerek életét, szennyezte el értékes területeiket – tette hozzá a mi hazánkos politikus.
Érdemes megjegyezni, hogy a Shell tíz legnagyobb részvényeséből öt a BlackRock és a Vanguard „mindent felzabáló hálózatának tagja”.
Azt már az Origo teszi hozzá, hogy a Shell egykori második embere az olajipari cég és a magyar kormány között azért is lobbizott, hogy LNG-t, azaz cseppfolyósított gázt tudjanak eladni az országnak energiadiverzifikáció címén – 2026-tól egy évtizedre elég LNG-t vásárol Magyarország, így ez a tevékenysége sikeres volt.
Kapitány István 2020 óta állt a Menedzserek Országos Szövetsége élén, erről a tisztségéről azonban 2025-ben lemondott. A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét 2023-ban elismerő szavak kíséretében vehette át Szijjártó Pétertől.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás