Szabálytalanul kezelte a veszélyes hulladékokat a debreceni akkumulátorgyár - a kormányhivatal válaszával frissítve
Kép forrása: catl.com
Szabálytalanul, engedély nélkül raktároztak veszélyes anyagokat a debreceni CATL akkugyár félkész üzemében – közölte a megyei kormányhivatal az RTL Híradóval.
A csarnokban és a szabad ég alatt tárolhatták a veszélyes hulladékot a kínai CATL debreceni gyárában. Az RTL úgy tudja, a probléma nem új keletű, hiszen már február elején érkeztek beszámolók egy nőtől, aki az üzem területén szenvedhetett mérgezést. Ő zsibbadást és szédülést érzett.
A CATL kezdetben tagadta, hogy mérgezés történt volna, de pár nap múlva a Facebookra is felkerültek a mérgezésről szóló belső vizsgálatok dokumentumai, amelyben konkrétan „heveny mérgezés” szerepelt.
Megkeresésükre a kormányhivatal arról tájékoztatta az RTL-t, hogy a közelmúltban helyszíni szemlét tartottak a gyár területén, és megállapításuk szerint a CATL illegálisan tárolta az anyagokat. Megtiltották, hogy engedély nélkül használják az épületet, és környezetvédelmi eljárás is indult ellenük.
Hazudott az RTL, hamisan idézik a kormányhivatal válaszát
„Olyan állítást tulajdonított az RTL Híradó a kormányhivatalnak, ami nem szerepelt abban a tájékoztatásban, amit a hivatal a csatornának küldött a CATL-nél zajló hatósági intézkedésekről” - írta cikkünk megjelenése után szerkesztőségünknek a kormányhivatal. Kérésükre levelüket változtatások nélkül közöljük:
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás