loading
Menü
Támogatás

Harmadik erőként biztos bejutó a Mi Hazánk a legújabb felmérés szerint

2026. márc. 19. 08:28
2 perces olvasmány
Kép forrása: Vond Kép forrása: Vond

A Nézőpont legfrissebb, március 15. után készült kutatása úgy látja, hogy a Mi Hazánk ellen tud állni a két nagy tömb elszívó hatásának, így stabil bejutónak számít a nemzeti ellenzéki párt. A listás eredményeket tekintve a Fidesz hat százalékkal vezet a Tisza Párt előtt.

Szinte biztosra vehető, hogy a következő parlamentben a Mi Hazánk is mandátumot szerez majd – állapította meg kutatásáról szóló elemzésében a Nézőpont. Mint írják, február végéhez hasonlóan a párt támogatottsága változatlanul 8 százalékos, 

így a Mi Hazánk ellent tud állni a két nagy párt elszívó hatásának. 

Azonban a kutatás szerint a Demokratikus Koalíciónak és a Kétfarkú Kutya Pártnak nehezebb dolga van ezen a téren. Kiemelték, hogy – a Mi Hazánkkal ellentétben – a március 15-ei ünnepeken sem tudtak mozgósítani, a jelenleg legvalószínűbb listás eredményük 3–3 százalék lenne. 

Az év végéhez képest jelentősen erősödött a Mi Hazánk | Diagram: Nézőpont Intézet

A Nézőpont Intézet március 16. és 17. között készült felmérése szerint az április 12-i vasárnapon esedékes országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 46 százalék lenne, míg a Tisza-lista továbbra sem tudta átlépni a 40 százalékos határt.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás