loading
Menü
Támogatás

Már a halál beállta előtt megindult a bomlás: kizárások, kilépések a Demokratikus Koalícióból

2026. márc. 22. 15:05
3 perces olvasmány
Fotó forrása: Dobrev Klára Facebook-oldala Fotó forrása: Dobrev Klára Facebook-oldala

Kopping Rita kizárása után a DK kecskeméti önkormányzati képviselője, Siposné Bodrozsán Alexandra nyilvánosan szolidaritást vállalt a visszalépő jelölttel, és Dobrev Klárának címezve azt írta: nyugodtan zárják ki őt is – írta meg az ATV.

Igencsak kellemetlen helyzetbe került a Dobrev pártja, hiszen már a jelöltjeik sem igazán hisznek az eredményben. Bács-Kiskun 1. számú választókerületi jelöltje, Kopping Rita egyenesen visszalépett a jelöltségtől, mivel úgy látta, a választás a kerületében igen szoros eredményt hozhat, ő pedig nem szeretné segíteni a Fidesz hatalomban maradását. 

Erre reagálva a DK közleményt adott ki, melyben a visszalépés okaként a „tiszások zsarolásának hatását” jelölték meg, mert tudni vélik, Koppingot azzal fenyegették, hogy visszahívják az önkormányzati bizottság elnöki tisztségéből. 

Hazudik a DK vezetősége

A párt közleményére reagálva egy másik DK-s, Siposné Bodrozsán Alexandra is megszólalt. Ő azt írta, 2018 óta van munkakapcsolatba Koppinggal, akit most a pártvezetés „hazugsággal akar bemocskolni”. Bejegyzésében megkérdőjelezte Dobrevék állítását, miszerint „tiszás tagok” zsarolták volna meg Koppingot. Mint fogalmazott:

Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény.

A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a hivatkozott bizottsági elnöki pozícióról nem a frakció dönthetne, hanem maga az érintett, vagy a Fidesz-többségű közgyűlés. Úgy látja, az erről szóló állítás „nem tévedés, hanem tudatos hazugság”.

Majd arra is rámutatott, a párt egyre paranoiásabbnak tűnik, hiszen pénteken – minden előzmény nélkül – megvonták tőle a DK kecskeméti Facebook-oldalához való hozzáférést.

A bejegyzésében Siposné Bodrozsán Alexandra egyértelmű üzenetet küldött a párt vezetésének. Dobrev Klárának címezve azt írta: „Ha már így alakult, ne húzzátok az időt, ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is. Írjatok le egy jegyzőkönyvbe Kopping Ritával együtt. Őszintén mondom: megtiszteltetés lesz, büszke leszek rá, hogy vele kerülök egy lapra.”

Szerinte, ami most történik az már nem politikai vita, hanem „karaktergyilkosság”. „Egy koncepciós eljárás. Egy belső leszámolás. És ehhez nekem már nincs gyomrom. Azt pedig szívből remélem, hogy rólam nem találtok ki semmilyen hazugságot mindezek után…” – írta. 

Később Kopping Rita is cáfolta a DK vádjait, miszerint őt bárki megzsarolta volna.

Kapcsolódó:

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás