Továbbra is magas a részvétel, a szavazásra jogosultak közel 40 százaléka már leadta a voksát
Fotó: MTI
Az első három órában a jogosultak 16,89 százaléka járult az urnákhoz, délelőtt 11 óráig a választásra jogosultak közel negyven százaléka már leadta a voksát, ami nagyjából 10, helyenként 15 százalékkal magasabb a négy évvel ezelőtti adatoknál. Az egész országban magas a részvételi arány az első órákban. Budapest XII. kerületének 03-as körzetében például 14,88 százaléka járult az urnák elé 9 óra magasságában.
Az országgyűlés választások reggeli részvételi adatai máris minden várakozást felülmúltak, jelezve a felfokozott hangulatot. Reggel 7 óráig a jogosultak 3,46 százaléka járult az urnákhoz, ami 260 556 szavazót jelent.
Két órával később, 9-kor pedig már 16,89 százalék volt a részvétel.
Összehasonlításképpen: a 2022-es országgyűlési választáson ez az arány 10,31 százalék volt ebben az időpontban.
A rekordrészvétel már most borítékolhatónak tűnik, a 2022-es 69,59 százalékot pedig szinte biztosan meg fogja haladni a részvételi arány.
Az ország középső részén a legaktívabbak az emberek
A délelőtt 9 órás adatok szerint a legtöbben Tolna és Békés vármegyében mentek el szavazni, a részvételre jogosultak 18,61 százaléka járult az urnákhoz. Pest és Fejér vármegyében is 18 százalék feletti már a részvétel, míg a legkevesebben Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében voksoltak a reggeli, kora délelőtti adatok szerint – persze ez is 14 százalék feletti részvételt jelent.
Alig két óra elteltével megduplázódott a résztvevők száma, ami a legaktívabb vármegyékben a 40 százalékos részvételt is meghaladta 11 órára.
A legkevesebben továbbra is az ország észak-keleti régióiban mentek el szavazni, Szabolcs-Szatmárban és Borsodban is átlépte a 30 százalékos küszöböt a részvételi arány.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás