Az urnazárást követően Apáti Istvánt és Lantos Jánost kérdeztük
Fotó: Magyar Jelen
Április 12-én este a második élő bejelentkezésben is a Mi Hazánk politikusait kérdeztük. Apáti Istvánnal és Lantos Jánossal a Magyar Jelen újságírója, Lipták Tamás beszélgetett egyebek mellett a rekordmagas részvételi arány okairól.
Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke a kivételesen magas részvételi aránnyal kapcsolatban úgy fogalmazott:
„Az elmúlt másfél évben példátlan pszichológiai nyomás zajlott.”
Lantos János, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje a Fidesz és a Tisza irányából napi rendszerességgel érkező hazugságokról beszélt:
„Óriási volt a nyomás mind a két oldalról a Mi Hazánk szavazói irányába” – mondta, hozzátéve hogy teljesen alaptalan a Tiszától az állandó jellegű szatellitpártozás. Leszögezte, hogy a Virradat Program megvalósítása a nemzet érdeke.
Ezután Apáti István hangsúlyozta, hogy a Mi Hazánk egyéni képviselőjelöltjeire leadott szavazat nem elveszett szavazat, hiszen hozzáadódik a listás eredményekhez. Elmondta, hogy négy évvel ezelőtt A Mi Hazánk hetedik mandátuma országos szinten mindösszesen 333 szavazaton múlott, amellyel jóval több parlamenti munkát tudtak volna elvégezni, ráadásul a Fidesznek pedig eggyel kevesebb mandátuma lett volna.
A beszélgetés résztvevői szóba hozták a Mi Hazánk Mozgalom által eddig az asztalra letett munkát, programját, a Bűnvadászokat, a vendégmunkásokat és a dolgozók érdekképviseletét.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás