loading
Menü
Támogatás

Nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy iratait a Sándor-palota

2026. máj. 22. 07:51
3 perces olvasmány
Kép forrása: hvg.hu Kép forrása: hvg.hu

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel – adta hírül az MTI.

A Sándor-palota azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök a „kegyelmi ügyként” ismertté vált, KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől fogva teljes egészében támogatja, és – ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i, keddi közleményében kijelentette – kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.

Mint írták, a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a 

Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.

Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat” – fogalmaztak.

Hozzátették, 

hogy mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közötti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.

A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján. A felsorolás szerint az iratok között szerepel a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről, valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés.

A dokumentumcsomag tartalmazza továbbá a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló, 2023. április 3-i feljegyzést, az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját, több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint egy kétoldalas összefoglalót.

Az iratanyag összesen több mint két tucat oldalnyi, a kegyelmi eljáráshoz kapcsolódó dokumentumot foglal magában.

Péntek reggel az iratok nagyon lassan vagy egyáltalán nem töltődtek be, és a Sándor-palota főoldala is akadozott, valószínűleg a túlterheltség miatt,

annyi azonban kiderült, hogy a köztársasági elnök kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmét – ehhez elutasító határozattervezet is készült –, de Novák Katalin ennek ellenére indoklás nélkül kegyelmet adott – írta a 24.hu

Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás