loading
Menü
Támogatás

A Mi Hazánk vezetésével alakulhatnak vizsgálóbizottságok

2026. máj. 22. 21:34
3 perces olvasmány
Forrás: Novák Előd/Facebook Forrás: Novák Előd/Facebook

A Mi Hazánk vezetésével alakulhatnak vizsgálóbizottságok – erről írt a párt közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom frakcióvezető-helyettese. Az Országgyűlés Házbizottságának mai ülésén a Tisza is belátta, hogy a Házszabály szerint az eredeti indítványával szemben nem vezethetik mind az öt vizsgálóbizottságot az ő képviselőik, és mivel a Házszabály szerint paritásos testületekről van szó (3-3 ellenzéki és kormánypárti taggal), a Mi Hazánk szavazatai nélkül várhatóan még beidézni sem lehet például az egykori fideszes állami vezetőket, ami elengedhetetlen a szükséges elszámoltatáshoz is.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a hatályos Házszabály 24. paragrafusának 5-ösik pontja szerint épphogy mind az öt vizsgálóbizottságot a Mi Hazánknak kellene vezetnie, ugyanis a Kormány irányítása alatt álló központi államigazgatási szerv tevékenységét vizsgáló vizsgálóbizottság elnöke az érintett Kormány ellenzékéhez tartozó képviselő –

ezt a szabályt módosítanák most úgy, hogy a Tisza is a Fidesz-kormány ellenzékének minősüljön.

De még így is jogszerűtlen lenne a Gyermekvédelem Rendszerszintű Válságát Feltáró Vizsgálóbizottság tiszás vezetése, hiszen az már a Tisza-kormány irányítása alatt álló központi államigazgatási szerveket is vizsgálna, így annak még a tervezett új Házszabály szerint is ellenzéki elnökének kell lennie, tiszás legfeljebb társelnök lehet – mutatott rá a politikus.

Novák Előd arra is kitért, hogy a vizsgálóbizottságok felállítását először a Mi Hazánk kezdeményezte már az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalásokon, a végrehajtási visszaéléseket és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottságokat nevesítve. Most pont ezt a két testületet nyújtotta be elsőként a Tisza – bár a Mi Hazánkat nem említette, a nemzeti ellenzéki párt politikusai által javadalmazás nélkül vállalt elnöki feladatot sem nekik indítványozva. Amennyiben módosító javaslatunk szerint mégis Toroczkai László vezetheti a végrehatjó maffiát feltáró vizsgálóbizottságot, és Dúró Dóra legalább a társelnöke lehet a gyermekvédelminek, akkor még mindig megmaradna a kétharmados kormánypárti többség a vizsgálóbizottságok elnöki tisztségeiben.

A politikus a közlemény végén felidézte, hogy 2012-ben még az szerepelt a jogszabályban, hogy a képviselők ötödének indítványára az Országgyűlésnek kötelező felállítania egy vizsgálóbizottságot. Ezt az ellenzéki jogot eltörölte a Fidesz, de ennek visszaállítását kezdeményezi most a Házszabályban a Mi Hazánk, hogy a Tisza számára kellemetlen ügyeket is ki lehessen vizsgálni a jövőben. Novák példaként hozza fel azt, ami Ruszin-Szendi Romulusz miniszterjelölti meghallgatásán kiderült: hogy a Honvédség túlárazott beszerzéseit is csak addig firtatnák, míg nem az ő milliárdos szolgálati luxusvillájáról van szó.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás