Leváltotta a régit, és már ki is nevezte az új országos rendőrfőkapitányt Magyar Péter
Kép forrása: heol.hu
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal – tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
A közlés szerint a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – június 8-i hatállyal visszavonja Balogh János rendőr altábornagy országos rendőrfőkapitányi vezetői megbízását, ezzel egyidejűleg Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével.
A police.hu szerint Mecser Tamás 1988-ban kezdte pályafutását a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon nyomozóként. Elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát, majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen jogászként szerzett diplomát. Dolgozott az Edelényi és a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetőjeként, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyetteseként tevékenykedett.
Korábban megkapta a rendőrségi főtanácsosi címet, valamint az Év Rendőre elismerést, és átvehette a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést. 2024-ben Kazincbarcika önkormányzata Pro Urbe Kazincbarcika díjat adományozott Mecser Tamásnak.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás