loading
Menü
Támogatás

Toroczkai Magyarnak: miért nem a Kaleta-ügy idején akart kilépni a Fideszből?

2026. jún. 8. 14:14
3 perces olvasmány
Képernőkép Képernőkép

Magyar Péter miniszterelnök a plenáris ülésen napirend előtti felszólalásában hosszasan beszélt a gyermekvédelem helyzetéről, annak mulasztásairól és a lehetséges fejlesztési területeiről. Erre reagált Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, hogy mindenben támogatják a Tisza Pártot, ami előreviszi a gyermekvédelem ügyét, azonban emlékeztette Magyar Pétert, hogy a Kaleta-ügy miatt mégsem akart kilépni a Fideszből.

Szabolcs idén lenne 29 éves” – kezdte felszólalását Magyar Péter, utalva arra a fiúra, aki öt évvel azután követett el öngyilkosságot, hogy életében először mert beszélni az őt a bicskei gyermekotthonban ért abúzusról. A miniszterelnök ezután hosszan beszélt a gyermekvédelmi intézményekben uralkodó állapotokról, és közölte, a szakterület több vezetőjét is felmentették. Ezenfelül vizsgálóbizottság felállítását is bejelentette, és több olyan intézkedésről beszélt, mellyel a nehéz sorsú gyermekek életét szeretnék megkönnyíteni. Létrehoznak egy egymilliárd forintos pénzügyi alapot is, amely a bántalmazott gyermekek, fiatalok kártalanítását célozza meg.

Az RTL munkatársait és Lakatos Márkot is elő kell venni

Magyar felszólalására reagálva a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László azt mondta, hogy a kormányfő által elmondottakkal egyetért, a bejelentett intézkedéseket teljes mértékben támogatja, azonban a családi pótlékkal kapcsolatban vannak fenntartásai arra vonatkozóan, hogy valóban a gyermekekre költik-e majd. 

Ezután emlékeztetett, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai pedofil botránya szerinte a Kaleta-ügy volt. „Nem hallottam a hangját, amikor Kaleta Gáborról volt szó, nem akkor akart kilépni a Fideszből” – szúrta oda a Mi Hazánk elnöke.

Toroczkai szerint a pedofil bűncselekményeket a politikától mentesen kell kivizsgálni, példaként az RTL munkatársait és Lakatos Márk ügyét hozta fel.

A Mi Hazánk elnöke közölte, ebben a témában ahogyan eddig is, úgy ezután is számíthat a Tisza Párt a segítségükre. Toroczkai egy javaslatot is tett, amit a Fidesz korábban ellenzett, miszerint a rendőrségen belül külön csoportnak kell foglalkoznia a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekkel.

Nem ejtett szót a migrációs paktumról a miniszterelnök, Toroczkai meghívta Ásotthalomra

Nyolcperces időkerete második felében Toroczkai László a migrációs paktumról beszélt. Mint mondta, ismeri Magyar Péter érveit, miszerint nem kötelező migránsokat befogadni, hiszen más módokon is részt lehet venni a migrációs nyomás csökkentésében.

Ezzel kapcsolatban Toroczkai azt mondta, hogy Magyar elfelejtkezik arról a tényről, hogy Magyarország frontország, vagyis aki átjut a határon, azt már nem lehet küldeni sehova a paktum értelmében.

Ez azt jelenti, hogy egy 2015-ös migránsválsághoz hasonló helyzet esetén amennyiben több ezer migráns jut át a déli határon, úgy ezeknek helyben kell lefolytatni a menekültügyi eljárását. Mint mondta, ennek feltételeit meg kell teremteni, vagyis a magyar kormánynak befogadó állomásokat, tranzitzónákat kell már most építenie a végrehajtási terv keretében.

Toroczkai László felszólalásában meghívta Magyar Pétert Ásotthalomra, hogy nézze meg, milyen állapotban van a határkerítés, amit egyébként Toroczkai javaslatára épített az akkori fideszes kormány, amikor a politikus még Ásotthalom polgármestereként harcolt az illegális migrációval szemben.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás