loading
Menü
Támogatás

Toroczkai a Parlamentben: „Fizessenek az akkugyárak és a globális multik!”

2026. jún. 30. 10:10
2 perces olvasmány
Toroczkai László | Kép forrása: parlament.hu Toroczkai László | Kép forrása: parlament.hu

A Kárpát-medence, Magyarország vízmegtartása is központi témája volt az Országgyűlés keddi ülésnapjának. Toroczkai László szerint ennek a munkának a költségeit az akkugyárakkal és más, az országban jelenlévő globális multikkal kell megfizetni.

A Mi Hazánk elnöke köszönetet mondott azoknak, akik jelenleg is a mezőgazdaságban dolgoznak, és az egyre nehezebb körülmények között is fenntartják azt. Ezután emlékeztetett arra, hogy a vízmegtartás és a szárazság problémája sem ma kezdődött, hiszen az ENSZ már 2005-ben félsivatagos területté nyilvánította a Homokhátság egy részét, ahol például Ásotthalom is található.

Toroczkai László beszédében felidézte, hogy az elmúlt években a Mi Hazánk rengeteg ötlettel, javaslattal állt elő, ám a fideszes kétharmad ezen legfeljebb rendre csak mosolygott. Magyar Péter figyelmébe ajánlotta, hogy a Mi Hazánk az elmúlt években több, a témát jól ismerő szakemberrel dolgozott együtt. Belőlük fel lehetne állítani egy olyan operatív testületet, amely képes megfelelő, szakmai alapokon nyugvó csomaggal előállni, és ezzel segíthet a problémák kezelésében.

A Mi Hazánk elnöke szerint ennek költségeit a vizeinket nagymértékben használó akkumulátorgyáraknak, valamint az olyan globális, környezetszennyező cégeknek kellene állni, mint a Shell.

Toroczkai ezért azt javasolja, hogy a kormány vessen ki különadót ezekre a cégekre, üzemekre, amelyek így finanszírozhatnák azt a munkát, amely segítene a vízmegtartásban, ezáltal a Kárpát-medence klímájának javításában is.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás