loading
Menü
Támogatás

Magyar Péter: 100 ezer forinttal segítjük az iskolakezdést

2026. júl. 2. 12:47
2 perces olvasmány
Kép forrása: Index Kép forrása: Index
Bevezetjük a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást a rászoruló családok gyermekei számára” – jelentette be Magyar Péter a Facebook-oldalán. A támogatás mintegy 400 ezer gyermeket érinthet. Az összeg felét augusztus végéig utalják, a második részletet pedig novemberben, iskolai kiadásokra felhasználható utalványként kapják meg a jogosultak.
 

A miniszterelnök úgy fogalmazott:

Magyarországon ma sajnos szülők százezrei aggódnak, hogy kezdik meg a gyerekek az új tanévet. Miből lesz pénz táskára, tanszerre, új cipőre?” 

A kormányfő szerint szerint ezen változtatni kell, és változtatni is fognak.

Kijelentette: Egyetlen gyermek sem indulhat hátrányból azért mert a családja nehéz körülmények között él.

 Hozzátette:

Mivel nem akartak még egy évet várni, ezért olyan, már meglévő jogosultságokhoz kötötték a támogatást, amelyeknél az állam már megállapította a rászorultságot.

A támogatást megkapja: „minden iskolás gyermek, aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül, automatikusan jogosult lesz a 100 ezer forintos támogatásra. Ezenfelül jogosultak lesznek az iskolakezdő támogatásra az emelt összegű családi pótlékban részesülő, tartósan beteg, súlyos fogyatékossággal élő gyermekek is, illetve a sajátos nevelésű igényű gyerekek, valamint a Dobbantó programban és a Műhely iskolai képzésben részt vevő fiatalok is.”

Bejelentette, hogy: „Minden olyan gyermek is megkapja a 100 ezer forintos támogatást, akik egyszülős családban nevelkednek, jogosultak lesznek továbbá a gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek is.”

A támogatás két részben érkezik.

Az első részletet, vagyis az 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja majd a Magyar Államkincstár. Az összeg második felét pedig novemberben, utalvány formájában kapják majd meg a családok, amit csak a gyermekek iskoláztatására lehet majd felhasználni.

Magyar Péter kijelentette, hogy a támogatás adómentes lesz és nem vonható végrehajtás alá.

Kapcsolódó:


 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás