loading
Menü
Támogatás

Toroczkai: „Ha mindent fel akarunk tárni, a kilencvenes évektől kell kezdeni a vizsgálatot”

2026. júl. 24. 10:38
3 perces olvasmány
Kép forrása: Toroczkai László X-oldala Kép forrása: Toroczkai László X-oldala

Az új Országgyűlés által létrehozott öt vizsgálóbizottság közül négyet a Tisza Párt, egyet pedig a Mi Hazánk vezet. Tudomásom szerint a mai napig kizárólag egyetlen vizsgálóbizottság kezdte meg a munkát, az, amelyiket én vezetem, tehát a végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságírta X-oldalán Toroczkai László

A politikus kiemelte, hogy a bizottság munkájának előkészítése már korábban megkezdődött. Mint írta: „Már egy hónappal ezelőtt összehívtam a tagokat, és abban állapodtunk meg, hogy általában hetente ülésezünk.

Toroczkai László hozzátette, hogy a héten hosszabb egyeztetések után sikerült elfogadniuk a bizottság működéséhez szükséges dokumentumokat. „A héten, sok vita után, végre elfogadtuk a bizottság ügyrendjét és munkatervét. Csak a Fidesz–KDNP két képviselője tartózkodott. Én annak ellenére fogadtam el, hogy sem a Tisza, sem a Fidesz képviselői nem támogatták az általam már a munkatervhez csatolt 59 nevet tartalmazó listát, akiket be akarok idéztetni a vizsgálóbizottság elé. Ugyanakkor a szóbeli jelzések alapján úgy látom, hogy van esély arra, hogy a listán szereplő korábbi minisztereket, végrehajtókat be fogjuk tudni idézni” – fogalmazott.

Toroczkai szerint fontos változás történt abban is, hogy a vizsgálat időbeli határát nem korlátozzák 2010-re. A politikus kijelentette: 

Azért is vagyok bizakodó, mert a héten a Tisza Párt törölte a saját javaslatából azt a részt, hogy csak 2010-ig mehetünk vissza az időben.”

Hozzátette: „Ezt az embertelen, korrupt végrehajtói rendszert ugyanis 1994-ben alakították ki, majd folyamatosan, minden kormány még rontott a helyzeten. Ha tényleg mindent fel akarunk tárni, akkor a kilencvenes évektől kell kezdeni a vizsgálatot.

A bizottság tagjai abban is megállapodtak, hogy a devizahitelezést is vizsgálni kell. „Ebben a héten végül meg tudtunk állapodni, ahogy abban is, hogy a devizahitelezés folyamatát is vizsgálnunk kell” – írta.

Hangsúlyozta, hogy

az érdemi munka most kezdődhet. Először iratokat kérünk be, a meghallgatások pedig szeptembertől indulhatnak.

A politikus szerint a bizottság működése példa lehet a többi vizsgálóbizottság számára is. „Örülök, hogy elsőként nekünk van elfogadott munkatervünk és ügyrendünk, amelyek példaként szolgálhatnak a munkájukat még el sem kezdő vizsgálóbizottságoknak” – emelte ki.

Toroczkai végül hozzátette, hogy a többi vizsgálóbizottság által vizsgált ügyek is fontosak. „Azok is fontos témákat – a gyermekvédelem, az MNB-ből eltűnt pénzek ügyét, a spontán privatizációt és a kegyelmi botrányt – fognak vizsgálni, itt az ideje, hogy elkezdjenek dolgozni” – zárta gondolatait a nemzeti ellenzéki politikus.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás