loading
Menü
Támogatás

Horváth Tamás a korábbi ígéretek tükrében értékelte Orbán tusványosi beszédét

2026. júl. 25. 13:37
2 perces olvasmány
Kép forrása: MTI Kép forrása: MTI
A Magyar Jelen főszerkesztője Horváth Tamás, Facebook-oldalán osztotta meg gondolatatit Orbán Viktor tusványosi beszédével kapcsolatban.
 

Horváth Tamás írásában felidézte: Orbán Viktor tusványosi beszédében kijelentette, hogy „amikor helyreállítják a demokráciát, mindennek súlyos következményei lesznek”.

A Magyar Jelen főszerkesztője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szerinte a korábbi kormányfői ígéretek miatt kérdéses, mennyire tekinthetők hitelesnek ezek a kijelentések. Mint írta: „Jól hangzó, erős szavak, de nem tudom, mennyire hihető mindez Orbántól, aki a teljesség igénye nélkül az alábbi határozott ígéreteket tette kormányon, kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött.”

Ezt követően több korábbi Orbán Viktor-idézetet is felsorolt. Kiemelte többek között a 2018 márciusában elhangzott kijelentést:

 „Erkölcsi, politikai és jogi elégtételt fogunk venni.” 

A főszerkesztő felidézte Orbán Viktor 2025 februárjában tett kijelentését is a Pride-dal kapcsolatban:

Azt tanácsolom, hogy a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő.

Horváth írásában kitért a 2025 márciusában elhangzott, úgynevezett „húsvéti nagytakarításról” szóló kijelentésre is:

Jön a húsvéti nagytakarítás. (…) Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat.”

Semmi sem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve, minden el lesz rendezve.

Horváth Tamás kiemelte, hogy véleménye szerint ezekből a korábbi határozott kijelentésekből nem következtek a megígért intézkedések. Mint fogalmazott:

A korábbi kemény kijelentések egyikéből sem lett semmi, sőt a „szuverenista” kormány gyakorlatilag végigasszisztálta, hogy külföldi titkosszolgálatok összehangolt akciót hajtottak végre a megdöntésére.

Szóval nem tudom, miért kellene elhinnünk, hogy éppen mostantól lesz másképp”–  tette fel a kérdést írása végén.

 
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás