loading
Menü
Támogatás

Toroczkai: „Orbán Viktor még mindig semmit nem értett meg a választási vereségből”

2026. júl. 25. 15:46
4 perces olvasmány
Kép forrása: Toroczkai László X-oldala Kép forrása: Toroczkai László X-oldala

Orbán Viktor a tusványosi beszédében mondott igazságokat a Magyar Péter által vezetett új kormányról, az újnak mondott rendszerről, a világgazdaságról, de néhány kivételtől eltekintve nem beszélt a saját hibáiról, és láthatóan továbbra sem érti, hogy mi vezetett a választási vereséghezírta X-oldalán Toroczkai László

Mint írta: „Tény, hogy önkényuralmi rendszer épül egy olyan országban, ahol megerőszakolják az Alaptörvényt, majd fenyegetik, végül kirúgják a köztársasági elnököt, az alkotmánybírókat vagy éppen az Állami Számvevőszék elnökét. Tény, hogy állampártot hoznak ott létre, ahol a népképviselet példátlan korlátozásával az ellenzék jelentős részét egyszerűen kizárják a választásokból.
 
Toroczkai László hozzátette, hogy szerinte a kormányfő nem beszélt arról, milyen szerepe volt a Fidesznek a jelenlegi választási rendszer kialakításában. Úgy fogalmazott: „Orbán Viktor ugyanakkor azt nem tette hozzá, hogy a Fidesz kreálta azt a választási rendszert, amely mindezt lehetővé teszi, ahol 53 százalékos győzelemmel alkotmányozni lehet.
 

Mi két évvel ezelőtt kezdeményeztük az országos választási rendszer arányosabbá tételét, de ez akkor a Fideszt nem érdekelte.

Hozzátette: „Ennek is az a kevélység volt az oka, amelyről most sem beszélt Orbán Viktor, pedig ez vezetett a bukásukhoz. Ez a kevélység abból a rossz szemléletből fakadt, amely előnyben részesítette az elitista, urizáló, opportunista embereket az ideákban mélyen hívő mozgalmárokkal szemben.” 

A politikus szerint ennek következménye lett a „rongyrázás, a teljes államigazgatást is egyre inkább eluraló kontraszelekció, a korrupció” – írta, majd hozzátette: „És ez kreálta Magyar Pétert is. Orbán Viktor legalább ezzel kapcsolatban önkritikát gyakorolt, amikor a tusványosi beszédében elnézést kért amiatt, hogy valójában ők hozták létre Magyar Pétert mint Magyarország új miniszterelnökét.
 

A pártelnök szerint azonban a volt miniszterelnök ezen túl nem vonta le a szükséges következtetéseket. 

A jelek szerint azonban ezen kívül Orbán Viktor még mindig semmit nem értett meg a választási vereségből” – szögezte le.

Hiába mondta, hogy meg kell tanulni a digitális harcmodort, ha azt nem teszi mellé, hogy ez elsősorban nem technikai, hanem hitelességi kérdés. A közösségi médiában a rengeteg pénzből megvásárolt, majd a vereség után gyorsan lelépő trash celebekkel képtelenség politikailag sikeressé válni” – fogalmazott.

Toroczkai László a fideszes politikusokat is bírálta

A vezető politikusaik pedig hiába ültek, vagy ülnek fel ma már a fapados repülőre, ha korábban százmilliós költségeken, magánrepülővel repültek a legegyszerűbben megközelíthető desztinációk esetén is” – írta.

A nemzeti nagytőkével kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg: „Nemzeti nagytőkéről is nehezen beszélhet ma már hitelesen a Fidesz, amikor mindenki látja, hogy a közpénzzel agyontámogatott »nemzeti« milliárdosok a választási vereség után viharos gyorsasággal leléptek, miközben az elmúlt években a nemzeti gazdaságban is a versenyt a kontraszelekció váltotta fel” – jelentette ki.

Mindezek után Orbán Viktor hiába reménykedik abban, hogy a Tisza Párt rossz kormányzása vagy az energiaválság után a Fidesz (és minden, ami abból nő ki) még visszanyerheti régi erejét. Lehet majd a Tisza Párttal szemben egy erős nemzeti erő, de ahhoz bizony elkötelezett, hiteles mozgalmárok és nem olyan ficsúrok kellenek, akikre eddig épített a Fidesz, s akik közül érkezett Magyarország új miniszterelnöke, Magyar Péter is” – zárta gondolatait a nemzeti ellenzéki politikus.
 
Toroczkai a kiemelt képhez ezt írta: „A kép rólam nem Tusványoson, hanem Ópusztaszeren készült. Engem ugyanis Tusványosra még sohasem hívtak meg, idén sem. Ezen azonban én könnyen túlteszem magam, nem úgy, mint Magyar Péter.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás