Szabálytalan volt az adathordozók lefoglalása a Fidesz szerverparkjában az NKA-ügyben
Fotó forrása: ugyeszseg.hu
Törvényes volt a kutatások elrendelése a Fidesz szervereit biztosító központban, a szerverek lefoglalása azonban nem zajlott szabályszerűen – írja a Legfőbb Ügyészség a szerdai közleményében. Az Ügyészség szerint a nyomozó hatóság a szerverparkban nemcsak a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) ügyében releváns adatokhoz fért hozzá, hanem más adatokhoz is, ezért arra kötelezte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészséget, hogy kizárólag ezekre az adatokra szűrve végezze el ismét az eljárást – írta meg a Telex.
Mint ismert július 21-én jelentek meg a nyomozók a Fidesz szervereit biztosító központban. A nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vezeti a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) odaítélt 17 milliárd forint értékű pénzosztásokkal kapcsolatban. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója akkor azt nyilatkozta: előzetes bejelentés nélkül foglalták le a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait.
A Fidesz ezt követően panaszt tett az eljárás miatt. A Legfőbb Ügyészség szerint a kutatások elrendelése törvényes volt, azon panasznak viszont helyt adott, amit a lefoglalást elrendelő főügyészségi határozatok ellen tettek.
A Legfőbb Ügyészség indoklásában arról beszélt, az eljárás során úgynevezett „fishing expedition”, egyfajta adathalászat történhetett, ami azt jelenti, hogy a nyomozók nemcsak az esetlegesen terhelő adatokhoz és információkhoz fértek hozzá, hanem a teljes adathordozó tartalmához.
Ez a módszer pedig mind az uniós, mind a magyar jogban törvénysértő gyakorlatnak számít.
Rámutattak, a teljes adathordozót nem lehet pusztán arra hivatkozva lefoglalni, hogy az a bűncselekmény elkövetésére utaló adatokat tartalmazhat, ha a szerver üzemeltetője vagy tulajdonosa nem érintett a bűncselekményben. Ráadásul adatvédelmi problémák is felmerültek, hiszen a lefoglalás olyan személyes adatokat, illetve több olyan személy adatait is érintheti, amelyek nincsenek összefüggésben a büntetőeljárással. Ezeket az adatokat eleve ki kellett volna szűrni a lefoglaláskor.
Mindezek fényében az eljárás megismétlésére szólította fel a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséget a Legfőbb Ügyészség, amelyben az elektronikus adatokat immár szabályszerűen kell átvizsgálniuk, azaz kizárólag az eljárás tárgyát képező és annak időszakához köthető adatokat foglalhatja le. A hatóság erre három hónapos határidőt kapott.
A közleményre reagálva Havasi Bertalan felszólította Magyar Pétert, hogy „a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratot hagyják abba”, a Fidesz szervereit pedig adják vissza. A kommunikációs vezető azt is írta: kíváncsian várják, hogy a Bács-Kiskun vármegyei főügyészségen milyen felelősségre vonás lesz a következménye a törvénytelen fellépésnek.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás