Magyar Péter megijedt, jól megtermett legényei nem engedték a közelébe dr. Tóth Máté energiajogászt
Fotó forrása: Mi Hazánk / Facebook
„Eljöttünk Dunaszentbenedekre, hogy Magyarország energiaellátásáról, energiabiztonságáról tárgyaljunk. Mi itt vagyunk, ám úgy tűnik, a miniszterelnök részéről ez megint csak egy médiaheck. Magyar Péter megijedt, nem engednek minket a közelébe – jelentette be dr. Tóth Máté energiajogász élő videójában.
Hiába teljeskörű meghatalmazottja Toroczkai Lászlónak, Magyar Péter elzavarta őket, mondván, meghívója „kizárólag a pártelnököknek szól”. Ami azért is nevetséges, mert korábban éppen a miniszterelnök gúnyolódott a Mi Hazánk elnökén, hogy „mi maga, szakértő?”. Közben meg, amikor valóban megjelenik egy szakértő, akkor már nem vevő a párbeszédre. Tóth Máté ezt így indokolta:
Nem érdeke Magyar Péternek a szakmai párbeszéd, hiszen az csak megzavarja az „abszolút filmszínházat”.
Emlékeztetett rá, hetekkel korábban „jóhiszeműen javasoltak” a kormánynak olyan lehetőségeket, amellyekkel a Paksi atomerőmű leterheltségét csökkenthettük volna.
„Csak gúnyt, rágalmazást kaptunk válaszul. A parlamentben energiajogász mivoltomon gúnyolódott, mentelmi joga mögé bújva rágalmazott” – összegezte az energiajogász.
A mai produktumát a miniszterelnöknek úgy értékelte, mint „nyilvánvaló megfutamodás”. Szerinte pedig éppen szakmai párbeszédre lenne szükség Facebook-liveok és politikai bohóckodás helyett.
Felmerült benne az is, hol van Kapitány István?
Őt miért tolta háttérbe? Talán csak nem azért, mert ő se tartja alkalmasnak?
- tette fel a kérdést.
Kitért arra is, a szélerőművek Magyarországon egyértelműen nem fogják beváltani az állítólagos reményeket, ellenben kiválóan szolgálják a külföldi nagytőke érdekeit.
Ha a javaslatainkat hetekkel ez előtt megfontolják, megvizsgálják a szakértők, csak az önmagában 42 milliárd forintot spórolt volna az országnak. Ennyi az ára ugyanis a tőzsdén méregdrágán megvásárolt helyettesító áramnak, amivel Paksot tehermentesítették
- mutatott rá Tóth Máté.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás