loading
Menü
Támogatás

Az ország kettészakadásáról beszél a püspök

2019. szept. 16. 15:01
2 perces olvasmány
Az ország kettészakadásáról beszél a püspök

Székely János, szombathelyi püspök arról beszélt nemrégiben a 168 Órának adott interjújában, hogy tekintve a hazai cigányság helyzetét, könnyen előállhat egy "második Trianon". Ami nem jelent mást, minthogy létrejön egyfajta roma autonómia.

Többek között azt állítja:

"Azt gondolom, hogy Magyarországon óriási a romák, a legszegényebbek problémája, ma ez a mi országunk egyik legsúlyosabb gondja. Jelenleg a lakosság körülbelül kilenc százaléka cigány, de ez az arány még jelentősen nőni fog."

Majd így folytatja:

"Ráadásul az is hasonló a Trianon előtti helyzethez, hogy a legnagyobb problémák megint pont a határ menti régiókban vannak. Úgy gondolom, fennáll a veszélye, hogy kialakulhat egy roma ország iránti vágy. Mondhatják: ha ez az ország ennyire keveset tesz értünk – ami természetesen nem egészen igaz –, akkor nekünk jobb lesz külön, egy saját hazában. Figyelemre méltó, hogy a cigányok között már voltak kisebb éhséglázadások, ha egyelőre nem is Magyarországon, de Szlovákiában, Kassa környékén."

Székely János azonban nem pesszimista, bízik benne, orvosolható lesz a probléma, sikerül tömegeiben elhelyezkedni a romáknak a munkaerőpiacon, mert ahogy fogalmaz:

"Bár vannak igazán negatív jelenségek, alapvetően mégis derűlátó vagyok, főleg az oktatási helyzet javulása miatt. Egyre több roma fiatal szerez komolyabb iskolai végzettséget. Szakmát, érettségit, diplomát. Egyre nagyobb a munkaerőhiány Magyarországon, ennek is következménye, hogy sok roma megtalálja a helyét a munkaerőpiacon. Tény, hogy a magyar társadalom tett és tesz jelentős erőfeszítéseket a romák és a legszegényebbek érdekében. Nálunk az általános iskolás korú cigány gyerekek 90-91 százaléka végül elvégzi a nyolc osztályt, ez egész Európában talán csak Spanyolországban van így."

Hogy mindez elégséges-e, vagy így érzi-e a többségi társadalom is, ki-ki maga döntse el.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás