loading
Menü
Támogatás

Tisztázatlan körülmények között halt meg a tokaji Nektár Otthon egyik ellátottja – nyomozás indult

2026. szept. 3. 19:30
4 perces olvasmány
Kerekesszékhez kötötték az ellátottat, később a kórházban meghalt | A kép mesterséges intelligenciával készített illusztráció Kerekesszékhez kötötték az ellátottat, később a kórházban meghalt | A kép mesterséges intelligenciával készített illusztráció

Súlyos, halállal végződő eset történt a Tengerszem Integrált Szociális Intézmény Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye tokaji Nektár Otthonában. Lapunkat egy, az intézmény működésére rálátó olvasónk kereste meg azzal, hogy az otthon egyik ellátottját kerekesszékéhez kötözték, majd hosszabb ideig nem oldották el. Az ellátott később rosszul lett, mentőt hívtak hozzá, kórházba szállították, ahol másnap meghalt.

Egyelőre nem tudni, hogy a rosszullétnek és az ezt követő állapotromlásnak volt-e köze a rögzítéshez, annak módjához vagy időtartamához, vagy más ok vezetett a tragédiához. Olvasónk tájékoztatása szerint a rögzítés már fennállt, amikor az éjszakai szolgálatot teljesítő dolgozó átvette a feladatot, ő azonban az ellátottat később sem oldotta el. Arról is beszámolt, hogy az ügyben nyomozás indult, a hatóság kiszállt az intézménybe, és lefoglalta a kerekesszéket, valamint a rögzítéshez használt eszközt.

Az információk súlyára tekintettel megkerestük az intézmény fenntartóját, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot. Az SZGYF válaszában a történtek több lényeges elemét is megerősítette.

Egy 44 éves lakó vesztette életét

A főigazgatóság tájékoztatása szerint az elhunyt a Nektár Otthon egy 44 éves lakója volt, akihez 2026. augusztus 28-án, a hajnali órákban kellett mentőt hívni rosszullét miatt. Az SZGYF lapunknak küldött válaszában megerősítette azt az információt is, miszerint 

az éjszakai szolgálatot teljesítő gondozónő az ellátottat rosszulléte előtt a tolószékében rögzítette.

A főigazgatóság szerint a gondozónő később az ellátotthoz visszaérkezve azt tapasztalta, hogy a lakó lecsúszott a kerekesszékben és nincs jól; őt az Országos Mentőszolgálat a nyíregyházi Jósa András Kórház sürgősségi osztályára szállította. Az még további tisztázásra szorul, hogy az ellátott pontosan mennyi időt töltött a székhez rögzítve, a rögzítés megfelelt-e a szakmai szabályoknak, illetve a dolgozóknak mikor és milyen körülmények között kellett volna azt feloldaniuk.

Nem egyezett a dokumentáció és a gondozó beszámolója

Az SZGYF válaszából egy további súlyos körülmény is kiderül, mivel a dokumentáció és a gondozó beszámolója nem egyezett egymással. A főigazgatóság szerint az éjszakai szolgálatot teljesítő gondozónő a műszakátadáskor ugyan értesítette kollégáit a történtekről, ám a távozása után a szervezeti egység vezetője ellentmondást tapasztalt az ápolási dokumentáció, az eseménynaplóban leírtak, valamint a dolgozó szóbeli beszámolója között. Azt a hatóság nem részletezte, hogy pontosan miben volt eltérés a szóbeli és az írásban rögzített adatok között.

A kórház tett feljelentést

A főigazgatóság tájékoztatása szerint időközben a nyíregyházi Jósa András Kórház hivatalból feljelentést tett a rendőrségen az intézmény ellen, így a rendőrök még augusztus 28-án kora este megérkeztek a Nektár Otthonba. A helyszínen végzett nyomozati cselekmények során a hatóság lefoglalt egy kerekesszéket és egy biztonsági övet, ami pontosan egybevág azzal az információval, amelyet az intézmény működésére rálátó olvasónk még az SZGYF hivatalos válaszának megérkezése előtt közölt lapunkkal.

Másnap a kórházban elhunyt

Az SZGYF tájékoztatása szerint az ellátott édesanyja értesítette az intézményt arról, hogy fia augusztus 29-én a kórházban elhunyt. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan mi okozta a lakó rosszullétét, állapotromlását és halálát, mint ahogy jelenleg nincs olyan hivatalos információ sem, amely alapján kijelenthető lenne, hogy a kerekesszékben történő rögzítés összefüggésben áll a tragédiával. Ennek, valamint a rögzítés módjának és időtartamának pontos megállapítása a rendőrségi nyomozás és a szakmai vizsgálat feladata.

Felfüggesztették az érintett gondozónőt

Az SZGYF közölte azt is, hogy az eset miatt azonnali és soron kívüli belső vizsgálatot rendeltek el, amelynek idejére az érintett, éjszakai szolgálatot teljesítő gondozónőt haladéktalanul felfüggesztették a munkavégzés alól. A főigazgatóság leszögezte: 

ellátottjaik egészsége és biztonsága mindennél fontosabb számukra, emiatt minden egyes halálesetet vagy rendkívüli eseményt komolyan vesznek és haladéktalanul kivizsgálnak. 

Hozzátették, bíznak abban, hogy mind a rendőrségi nyomozás, mind pedig a belső vizsgálat rövid időn belül eredménnyel zárul, és teljes körű tájékoztatást tudnak majd adni az elhunyt lakó hozzátartozóinak. Az SZGYF válaszában jelezte, 

borzasztóan sajnálják a család tragédiáját, akiktől ezúton is bocsánatot kérnek, és kifejezik őszinte részvétüket.

Fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek otthona

A fogyatékossággal élő gyermekeknek és felnőtteknek bentlakásos ellátást nyújtó, tokaji Nektár Otthonban történt eset után számos alapvető kérdés továbbra is megválaszolatlan. A rendőrségi nyomozásnak és a fenntartói vizsgálatnak kell fényt derítenie arra, hogy pontosan ki, miért és mennyi időre korlátozta a lakót, ki és milyen gyakran ellenőrizte az állapotát, valamint miért tért el az ápolási dokumentáció a dolgozó beszámolójától. A legfontosabb feladat azonban annak tisztázása, hogy mi okozta a halálesetet, és az összefüggésben állt-e a kerekesszékhez való rögzítéssel.

Kapcsolódók:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás