A Mi Hazánk képviselője kezdeményezte: Miskolcon kifizetik az esélyteremtési illetményt a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozóknak
Pakusza Zoltán | Kép forrása: Pakusza Zoltán Facebook-oldala
„Jó hír: Miskolcon kifizetik az esélyteremtési illetményt a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény érintett pedagógiai asszisztenseinek és dajkáinak. A juttatás azoknak a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozóknak jár, akik olyan intézményben dolgoznak, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya meghaladja a 10 százalékot” – jelentette be közleményében Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke.
A nemzeti ellenzéki politikus felidézte: a dolgozók már tavaly ősszel megkeresték őt az elmaradt illetmény miatt. Mint írta, ezt követően a közgyűlésben is felszólalt, és kezdeményezte a járandóság kifizetését.
Kiemelte, hogy „az illetményt már az előző ciklusban is meg kellett volna kapniuk, az akkori balliberális városvezetés azonban nem fizette ki.”
„Bár vita alakult ki arról, hogy jogilag jár-e az illetmény, a városvezetés végül támogatta a kifizetést, amit ezúton is köszönök” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a jegyző asszony tájékoztatása szerint a dolgozók az első részletet már megkapták.
Pakusza aláhúzta azt is, hogy tudomása szerint a 2023 novembere óta felhalmozódott teljes összeget legkésőbb 2026. december 31-ig kifizetik az érintetteknek.
„Az intézkedés összesen tizenhárom intézményt és több mint nyolcvan dolgozót érint. Nagyon örülök a sikernek, hiszen pontosan tudom, milyen nehéz munkát végeznek, és megérdemlik a nekik járó juttatást. Köszönöm mindenkinek, aki támogatta a kezdeményezésemet” – zárta közleményét a Mi Hazánk alelnöke.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás