Eltörölheti a Tisza-kormány a falvakat védő önazonossági törvényt?
Fotó forrása: Horváth Tamás / Facebook
„Az önazonossági törvény eltörlése javaslatként már a kormány előtt van”' – jelentette be Kőszegi Krisztián, a parlament tiszás alelnöke Pécsen, a Freedom of My Identity Emberjogi Fesztivál nyitórendezvényén. Az egyhetes programsorozatot a szombati Pécs Pride zárja majd, az idei megnyitón a szervezők szerint először vett részt kormánypárti politikus és a Magyarországi Roma Önkormányzat képviselője – írta meg a Klub Rádió.
A helyszínen volt a „függetlenobjektív” kormánypárti Telex tudósítója is, aki örömmel tolmácsolta a Diverse Youth Network igazgatójának szavait, aki a „kisebbségek közötti szolidaritás” fontosságáról szónokolt. Olyanokat állított, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalon keresztül „listázták”, meg „vegzálták” őket, 2024-ben pedig kirúgták mindenhonnan. Nyilván emiatt.
Buzás-Hábel Géza ellen a tavalyi Pécs Pride megszervezéséért vádat emeltek, de ezt idén júniusban ejtette az Ügyészség. A szervező a Tisza-kormány figyelmét is felhívta arra, hogy még mindig „olyan törvények árnyékában élünk, amelyek korlátozzák az emberek szabadságát vagy büntetik, ha valaki mer maga lenni”. Erre a Tisza egyik kvótaképviselője, aki úgy vonult be a történelembe, mint az Országgyűlés első cigány alelnöke, elbüszkélkedett a megjelenteknek, hogy bizony, már a kormány előtt a javaslat az önazonossági törvény eltörléséről, amit a választás óta több önkormányzat magától is visszavont.
A helyi közösségek nem dönthetik el, kivel akarnak együtt élni?
A hírre reagálva portálunk főszerkesztője, Horváth Tamás azt írta, ha ez a javaslat átmegy, annak „beláthatatlan következményei lesznek”, hiszen innentől a helyi közösségek többé nem dönthetik el, hogy kikkel akarnak együtt élni és kikkel nem.
„A szalonnai eset is megmutatta, hogy ha egy település védtelen (az önkormányzat korábban a törvény adta lehetőségeket nem használta ki, nem adott ki önazonossági rendeletet), akkor akár szlovákiai cigányokat is betelepíthetnek a helyiek megkérdezése nélkül” – tette hozzá.
Végezetül leszögezte:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Nehogy már Budapestről meg a többi nagyvárosból mondják meg liberális jóemberek, kisebbségi politikusok és „jogvédők“, hogy kikkel is kellene együtt élniük a magyar embereknek…
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás