loading
Menü
Támogatás

Toroczkai László megkongatta a vészharangot a dolgozó magyarok érdekében az Országgyűlésben

2026. szept. 22. 19:31
2 perces olvasmány

Toroczkai László keddi parlamenti felszólalásának középpontjában a magyar munkavállalók és a vállalkozások helyzete állt. 

A Mi Hazánk elnöke arra figyelmeztetett, hogy a kormány által leállított beruházások nemcsak az állami kiadásokat érintik, hanem számos magyar építőipari vállalkozásnak és alvállalkozónak is komoly problémát okozhatnak. Külön kiemelte a budai Vár rekonstrukcióját, amely kulturális, turisztikai és gazdasági szempontból is fontos program.

A vita másik fő témája a bérek és a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci hatása volt. 

Az ellenzéki politikus konkrét kormányzati stratégiát sürgetett arra, hogyan lehet felkészíteni és megvédeni a magyar munkavállalókat az automatizáció és az MI terjedésétől. Példaként a budapesti taxisokat említette, akiknek a munkáját hosszabb távon az önvezető járművek terjedése is érintheti. Emellett kiszámíthatóbb béremelési programot sürgetett többek között a rendvédelemben, az egészségügyben és a szociális ágazatban.

Toroczkai László és Magyar Péter vitájában szóba került az az üzemanyagtároló-projekt is, amelyet Ukrajna feltételezhetően hazánkban tervez felépíteni; a felszólalást itt tekinthetik meg.

Kapcsolódók:

(Kiemelt videó forrása: Toroczkai László YouTube-csatornája)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás