Toroczkai László: „A jövő a miénk”
Kép forrása: Toroczkai László X-oldala
„A jövő a miénk” – jelentette ki Toroczkai László, a párt elnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Mi Hazánk Mozgalom szombati, budapesti tisztújító kongresszusán mondott, a küldöttek által egyhangúlag elfogadott beszámolójában – írta az MTI.
A pártelnök arról beszélt, hogy a Fidesz neve a mai fiatalok között „vállalhatatlannak számít”, míg a Mi Hazánk „menő és trendi a legfiatalabb magyarok között”, majd azt hangsúlyozta, hogy pártja az egyetlen politikai erő a parlamentben, amely felveti és megválaszolja a világ és a magyarság előtt álló valódi kérdéseket.
Kiemelte: „egy mérhetetlen túlerővel szemben” kell harcolniuk a következő években, összehasonlíthatatlanul erősebb ellenfeleket legyőzve, legyen szó politikai riválisokról vagy olyan globális cégekről, mint a Meta.
„Minden erőmmel küzdeni és harcolni fogok, egyszerűen azért, mert a magyarságnak nem maradt több esélye, csak a Mi Hazánk Mozgalom” – jelentette ki a politikus. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy tárják ki a kapukat minden becsületes ember előtt, aki csatlakozni kíván hozzájuk, hogy több tízezres erővé váljanak. Kiemelte, be kell fogadniuk azokat az elkötelezett, tisztességes embereket is, akik „nem száz százalékban magyar származásúak”.
A haza érdeke, hogy a Mi Hazánk Mozgalom választást nyerjen egy napon, és jobb, ha minél hamarabb történik ez meg – jelentette ki.
Toroczkai a beszédében több, Magyarországot és Európát érintő kérdést is a pártja által képviselt szuverenista politika szempontjából értékelt. A lehetséges kihívások között említette a felgyorsult technológiai fejlődést és a mesterséges intelligencia térnyerését. Szerinte az automatizáció akár arra is lehetőséget adhat, hogy robotok végezzenek el olyan munkákat, amelyeket az európaiak nem vállalnak el, és amelyeket jelenleg bevándorlók végeznek.
A pártelnök Magyarország kiszáradását is súlyos problémaként említette, amely szerinte a politikai döntéshozók tevékenysége és tétlensége miatt tovább súlyosbodhat. Az energiaválsággal kapcsolatban arról beszélt, hogy annak következménye lehet az infláció növekedése és az életszínvonal csökkenése.
Toroczkai a háborút nevezte az általa felvázolt folyamatok egyik fő okának, és bírálta az Európai Unió Ukrajnával kapcsolatos politikáját. Állítása szerint az EU folyamatosan támogatja és ösztönzi Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendszerét, miközben az Oroszország területén végrehajtott, energetikai létesítményeket érintő akciók szerinte hozzájárulnak a termelés csökkenéséhez és a világpiaci energiaárak emelkedéséhez. A politikus szerint az ezzel való szembemenetelre csak a Mi Hazánk és szövetségesei által képviselt szuverenista politikai irányzat kész.
Bírálta a szélerőművekkel kapcsolatos kormányzati politikát is. Azt kifogásolta, hogy szerinte a nagy, akár kétszáz méteres létesítményeket külföldi vállalatok építhetik meg, miközben az esetleges következményeket a magyar társadalom viselné.
A kormány politikáját is élesen bírálta: Toroczkai szerint a kormányzat morális iránytűje nincs rendben, és szerinte a kabinet „pontról pontra” a brüsszeli globalista vezetés tervét hajtja végre. A politikus úgy fogalmazott, hogy az alapvető társadalmi pillérek és a korábbi értékrend szerinte fokozatosan háttérbe szorulnak.
„Szembe kell mennünk az Isten, haza, család hármas jelszó mentén ezzel a sötét és sátáni globalista tervvel” – jelentette ki.
A demográfiai helyzetet szintén a beszéd egyik fontos témájaként emelte ki. Toroczkai szerint soha ilyen ütemben nem fogyott a magyarság, és úgy vélte, hogy a jelenlegi kormányzati intézkedések mellett nem látható a tendencia megfordulásának esélye.
A közbiztonsággal kapcsolatban azt sürgette, hogy létszámában és jogaiban is erősítsék meg a rendőrséget. A visszaeső bűnözőkkel kapcsolatban pedig azt a célt fogalmazta meg, hogy „előbb-utóbb kivonjuk őket a társadalomból”.
A Fideszt és Orbán Viktor miniszterelnököt is bírálta. Toroczkai szerint a parlamenti vitákat követve az ország azt láthatja, hogy az Országgyűlésben jelenleg „két párt elnöke van”, Magyar Péter és ő maga, miközben Orbán Viktor – megfogalmazása szerint – „elvitorlázott” és „láthatatlanná vált”. A Fidesz jövőjével kapcsolatban úgy vélte, hogy a múlttal való szembenézés elmaradása súlyos következményekkel járhat a párt számára.
A politikus a végrehajtói rendszert is bírálta, amely szerinte három évtized alatt magyarok százezreinek okozott súlyos károkat, miközben a politika nem avatkozott be érdemben a rendszer működésébe.
A kongresszuson Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy szerinte megbicsaklott a fősodratú liberális elit korábbi hegemóniája, és Európában egyre erősebb a „normalitás” iránti igény. Azt állította, hogy az embereknek elegük van a balliberális politikából, a népességcseréből és a mindennapi élet szerinte egyre abszurdabbá váló jelenségeiből.
Borvendég kiemelte a Mi Hazánk európai szövetségeseit is, közülük pedig a német Alternatíva Németországnak (AfD) pártot nevezte a legfontosabbnak és legerősebbnek.
A kongresszuson mintegy háromszáz küldött vett részt. A napirenden szerepelt az elnökválasztás, valamint az elnökség bővítésének lehetősége is: egy alapszabály-módosítási javaslat szerint a jelenlegi hét helyett kilenc fő alkothatná a párt vezető testületét. Az MTI résztvevőktől származó információja szerint olyan javaslat is napirendre kerülhetett, amely a párt vezetőinek mandátumát a jelenlegi két évről négy évre hosszabbítaná.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás