A jelenlegi végrehajtási gyakorlatot mindenképpen meg kell reformálni – Interjú dr. Fiszter Zsuzsannával

Az alapállás az, hogy aki valakinek az adósává vált, annak a tartozását mindenképpen rendeznie kell a hitelezőjével szemben. Ha az adós ezt önhibájából vagy egyéb okok miatt nem teszi meg, akkor lép életbe az a kényszerintézkedés, amelyet a jog végrehajtásnak nevez. Ennek a végső eszköznek a részleteibe, valamint a mostani gyakorlat tarthatatlanságába avat be minket a Mi Hazánk jogi szakértője, dr. Fiszter Zsuzsanna.

– A végrehajtás meglehetősen összetett folyamat. Milyen főbb lépései vannak?

– A végrehajtási eljárás során a végrehajtó több kényszerintézkedést is foganatosíthat.

Nulladik lépésként általában bejegyeztetik a végrehajtási jogot az adós összes ingatlanára. Ezt követően inkasszót vetnek ki a bankszámláira, majd a munkabéréből és egyéb jövedelmeiből való letiltás következik.

A jövedelemből alapesetben harminchárom százalék tiltható le, de ha több követelés is áll fenn az adóssal szemben, a letiltások összeadódnak. Ilyenkor a levonás mértéke akár az ötven százalékot is elérheti.

A legvégső és legsúlyosabb eset – ha a korábbi intézkedések nem vezettek eredményre – az adós ingatlanának elárverezése.

Fontos hangsúlyozni, hogy a végrehajtónak az eljárás során mindig ügyelnie kellene a fokozatosság és az arányosság elvére, vagyis hogy az intézkedések egyensúlyban legyenek a követelés nagyságával. A gyakorlatban azonban azt látjuk, hogy a végrehajtók sokszor túllépik ezt a határt, és ezzel megsértik a törvényt.

– A közjegyző vagy a bíróság elrendeli a végrehajtást, de ki az, aki ezt ténylegesen végrehajtja?

– A végrehajtásokat önálló bírósági végrehajtói irodák foganatosítják. Ahhoz, hogy valaki ilyen irodát működtessen, kötelező a jogi diploma. A gyakorlatban azonban a helyszíni és a tényleges eljárási cselekményeket gyakran az irodában dolgozó helyettesek vagy ügyintézők végzik. Míg a végrehajtó-helyettesek esetében szintén elvárás a jogi végzettség, a végrehajtási ügyintézőknek nincs szükségük diplomára.

Így előfordulnak olyan irodák, ahol kizárólag a vezető rendelkezik jogi doktorátussal. A munka oroszlánrésze – a hatalmas adminisztrációs teher miatt – az ügyintézőkre hárul, aminek következtében a napi feladatok felelősségét is nagyrészt ők viselik.

A végrehajtók a feladataik ellátásához külső segítséget is igénybe vehetnek. A kilakoltatások során például rendszeresen rendelnek ki karhatalmat; ilyenkor a végrehajtó rendőri jelenlétet kér, hogy garantálja az intézkedés biztonságát és megakadályozza az eljárás meghiúsulását.

– Milyen jutalék illeti meg a végrehajtót a munkájáért?

– Ezt miniszteri rendelet szabályozza, amely pontosan meghatározza, hogy a végrehajtó milyen tételeket számíthat fel az eljárás során. A végrehajtói díj több összetevőből – munkadíjból, költségátalányból, készkiadásokból és behajtási jutalékból – áll össze.

A behajtási jutalék mértéke alapesetben a végrehajtási ügyérték nyolc százaléka. Ez az összeg a végrehajtót akkor is megilleti, ha az eljárás megindulása után az adós közvetlenül a végrehajtást kérővel állapodik meg, és neki fizeti ki a tartozását, a végrehajtó pedig tényleges behajtási cselekményt már nem végez.

Vagyis hiába rendezi az adós a tőketartozást a hitelezőjével, a végrehajtó továbbra is joggal követeli a nyolcszázalékos jutalékot. Amíg ezt a díjat az adós nem egyenlíti ki, az ügyet nem lehet lezárni. Ez azzal a hátránnyal jár, hogy a KHR-listán (korábbi nevén BAR-lista) sem válik passzívvá az adós státusza, és az ingatlanára bejegyzett végrehajtási jog is érvényben marad.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a törvény szigorú kielégítési sorrendet határoz meg a letiltásokra és a befolyt összegekre. Első körben mindig a végrehajtási költségeket és a végrehajtó díját kell rendezni, és csak azután következhetnek a hitelezők. Utóbbiak között is létezik egy prioritás: az állami követelések, az adótartozások és a gyermektartásdíjak megelőzik a banki hiteleket és az egyéb civil tartozásokat.

– Vannak olyan társadalmi csoportok, amelyeket véd a törvény a végrehajtás alól?

– A jelenlegi magyar jogszabályok nem biztosítanak valódi szociális védőhálót a végrehajtási eljárások során. Ez hatalmas hiányosság, amelyen mielőbb változtatni kellene.

Nem szabadna minden adóst egy kaptafára húzni a letiltások tekintetében; igenis egyedi mérlegelésre lenne szükség. Figyelembe kellene venni, hogy az érintettnek hány gyermeke vagy eltartottja van, és pontosan mekkora a jövedelme – ez alapján egy igazságos, sávos rendszert kellene életre hívni. Nálunk a nyugdíjasok sem mentesülnek a végrehajtási kényszerintézkedések alól, pedig külföldön látunk erre jó példákat: Görögországban például a nyugdíjak teljes egészében mentesek a végrehajtás alól.

Bár ez csak részleges védelmet jelent, jelenleg létezik egy végrehajtás alól mentes értékhatár, amely közel 130 ezer forint – az ez alatti munkabér- és nyugdíjrész nem tiltható le. Egy másik fontos jogi korlát, hogy lakóingatlan-árverést nem lehet kezdeményezni, ha a tőketartozás összege nem haladja meg az 500 ezer forintot. Ha viszont valaki több felé is tartozik, és a követelések együttes összege átlépi ezt a félmillió forintos határt, a védelem megszűnik, és az ingatlan elárverezhetővé válik.

– Említette a végrehajtói irodákat. Ezek állami vagy magánkézben vannak?

– 1994-ig a végrehajtók közvetlenül az állam fennhatósága alatt tevékenykedtek Magyarországon, és ez a modell évszázadokon át kiválóan működött.

1994-ben azonban megtörtént a bírósági végrehajtás kiszervezése, és egy olyan törvényt hívtak életre, amelyet a végrehajtók szinte magukra formáltak. Ennek káros hozadékai már akkor megmutatkoztak, a negatív jelenségek pedig mind a mai napig velünk maradtak.

Emiatt teljesen felborult az egyensúly az adós és a végrehajtó között, legyen szó a jogérvényesítés vagy a jogvédelem eszközeiről. Pedig állnak előttünk olyan sikeres nyugati példák, ahol a végrehajtás állami kézben van, és nonprofit alapon, zökkenőmentesen működik.

– A végrehajtók tehát rendkívül kedvező helyzetben vannak. Hogyan kívánja a Mi Hazánk megreformálni a rendszert?

– A Mi Hazánk Mozgalom határozott álláspontja, hogy a végrehajtást nonprofittá kell tenni, és újból állami kézbe kell venni. Ez azért is elengedhetetlen és időszerű, mert a jelenlegi modell láthatóan nem működik elfogadhatóan Magyarországon.

Elképzelésünk szerint a végrehajtási díjak és jutalékok megmaradnának, ám ez a haszon nem magánzsebekbe, hanem az állami költségvetésbe folyna be. Ez azonnal megszüntetné azt a profitorientált szemléletet, amely ma a végrehajtói irodák működését jellemzi. Az adósok már azzal is jobban járnának, ha a magánirodákba áramló tiszta profit a felére csökkenne. A nonprofit államosítás legfőbb hozadéka azonban az lenne, hogy végre gyökerestül kiirthatnánk a végrehajtók kinevezése körüli rendszerszintű korrupciót, amelyre sajnálatos módon számtalan példát láthattunk a közelmúltban.

– A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar élesen ellenzi a végrehajtások állami kézbe vételét. Ők mivel indokolják az elutasítást?

– Úgy gondolom, hogy amit ők mondanak, az nem indoklás, hanem puszta menekülés. 

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar mindent megtesz azért, hogy elkerülje a nonprofit átállást, hiszen a saját bevételeiket féltik. Azt a százmilliós, milliárdos bizniszt védik, amelyet éves szinten zsebre tehetnek; rettegnek attól, hogy ez a „jó világ” egyszer és mindenkorra megszűnik számukra.

A nyilvánosság előtt persze nem ezzel érvelnek, hanem azzal, hogy a végrehajtási rendszer visszavétele túl nagy anyagi terhet róna az államra. Ez az érvelés azonban sántít, hiszen a jelenleg működő irodák rendkívül komoly bevételeket termelnek. Nem lenne ez másképp akkor sem, ha a kasszakulcs az államnál, és nem a magánvégrehajtóknál lenne! A befolyó összegekből zökkenőmentesen ki lehetne fizetni a fenntartási költségeket, a bérleti díjakat, a közüzemi számlákat és a munkabéreket. Az állam mindent képes lenne finanszírozni, így az anyagi teherre való hivatkozás teljesen alaptalan. A valódi ok az, hogy a pozícióban lévő végrehajtók rettegnek a jól jövedelmező, zsíros állásaik elveszítésétől.

Érzékelhető, hogy a jelenlegi status quo fenntartása érdekében a végrehajtói kar komoly nyomást gyakorol a kormányzatra és az Igazságügyi Minisztériumra. A kiszivárgott belső levelezésekből pontosan látszik, hogy a kar titkárságvezetője úgy számolt be a minisztériumi egyeztetésről, mint egy olyan eseményről, amelyen mindenáron át akarták kényszeríteni az akaratukat: azt, hogy a jogalkotó ne nyúljon a mostani rendszerhez. Ennek a lobbinak azonban nem szabad engedni. A parlamentben jelenleg is működik egy eseti bizottság, amely a végrehajtási rendszer anomáliáit vizsgálja, és a munka végeztével törvényjavaslatot kíván benyújtani a reformok érdekében. Ugyanakkor még kérdéses, hogy zöld utat kap-e majd ez az új szabályozás.

Hatalmas érdekek feszülnek egymásnak, így még nem látható, hogyan alakul a végrehajtás jövője. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Mi Hazánknak kész javaslatai vannak, amelyeket évek óta rendszeresen benyújtunk az Országgyűlésben. Pontosan tudjuk, milyen módosításokra van szükség egy igazságos és emberséges rendszer megteremtéséhez. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb megnyílik a politikai fogadókészség a tapasztalatainkra és az elképzeléseinkre.

Kapcsolódók: