Kúriai és strasbourgi ítéletek ellenére is ki akarják lakoltatni a családot
Kép forrása: wikipedia.org
Nyolcvankilenc éves tulajdonost akarnak kilakoltatni egy negyven éve húzódó ingatlankisajátítási perben, amely még a nyolcvanas évek lakótelep-építési hullámában kezdődött.
A család anyai ágon több száz éve él a 17. kerületben, a felmenőik tősgyökeres rákoskeresztúriak. A kisajátítási eljárásban az állam úgy vette el az ingatlant, hogy nem biztosított megfelelő csereingatlant, kárukat sem térítette meg, sőt mostani lakhelyükről jogcím nélküli lakókként akarják kilakoltatni őket, miközben még folyik a kisajátítási per. Jogi kálváriatörténet következik, az önkormányzat és a bíróságok hathatós összejátszásával.
A Pesti úti, 1640 négyzetméteres ingatlanon ipari tevékenységet folytattak, de itt állt a családi ház is, amelyben éltek. Földi paradicsomként emlékeznek rá az ott felnőtt gyerekek.
„A kisajátításkor rákoshegyi csereingatlant ajánlottak, a Kölcsey utcában, melyet a család elfogadott, de végül a tanácselnök barátjáé lett. A tanácselnökből később ingatlankereskedő lett, aki haláláig jól élt belőle, itt van az irodája a kerületben” – kezdi a történetet Magyar Krisztina, az egyik károsult.
„Mivel akkor még nem tudtak kitenni minket, ezért körénk építették a lakótelepet. Aztán egy napon, 1989. június 8-án, a félig sem lefolytatott kisajátítási eljárás közepén kényszerköltöztetéshez folyamodtak: fegyveres rohamrendőrökkel vitettek el minket, tűzoltók vágták el a vezetéket, pakolták fel az ingóságainkat, amelyek közül a szállítás során nagy értékű holmik is eltűntek” – emlékszik vissza Krisztina a megrázó eseményre.
„A kisajátítási eljárást úgy folytatták le, mintha az ingatlanon kizárólag egy lakóépület állt volna, eközben a telephely kisajátítására, amelyet a Fővárosi V. kerületi Tanács Igazgatási Osztálya az iratok szerint külön eljárásban ígért lefolytatni, mind a mai napig nem került sor” – veszi át a szót az édesapa, Magyar Lajos.
A per megjárta a magyar bírósági fórumokat, sőt ennek következtében született meg az első strasbourgi ítélet Magyarország ellen. 2000. december 13-án hozták meg, és 2001. január 11-én hirdették ki, még a CNN is foglalkozott az üggyel, mint egyezménysértéssel.
A családot a Pesti út egyik házának tizedik emeletére költöztették, egy huszonötször kisebb ingatlanba, mint amilyen az eredeti ingatlanuk. A vállalkozásukat tönkretették, hisz egy lakótelep tizedik emeletén nem tudnak önálló gazdaságot és ipari tevékenységet – autószerelést, villanyszerelést stb. – működtetni.
A panelt is csak bérleti jogviszonyban kapták meg; ígérték ugyan, de nem írták a nevükre. Az elvett tulajdonért nem kaptak tulajdont.
1993-ban felajánlották, hogy vegyék meg kedvező áron, ezt elfogadták, de nem a kisajátított ingatlanért cserébe, hanem a nagyapa kárpótlási jegyeivel és némi készpénzzel. A befizetési pénztárbizonylat a birtokukban van, de a szerződést nem küldték, és azóta sincs a nevükön az ingatlan!

Szerkesztőségünk kikérte a XVII. kerület álláspontját is a kisajátítással kapcsolatban. Horváth Tamás László polgármester válaszlevelében kijelentette: „Az önkormányzat Magyar Lajos XVII. kerületi lakossal szemben kisajátítási eljárást nem kezdeményezett. Tekintettel arra, hogy kisajátítási eljárás nem indult, az önkormányzatnak e tárgyban peres eljárása sem volt folyamatban.
Magyar Lajos az önkormányzattal szemben számos alkalommal kártérítési pert indított az általa vélt kisajátítás okozta károk megtérítése okán, ám ezen eljárásokat jogerősen elvesztette, azaz az eljáró bíróságok jogerősen az önkormányzatnak adtak igazat. Így jogerős bírósági ítélet által is rögzített módon az önkormányzat semmilyen kárt nem okozott Magyar Lajosnak és családjának.”
Kártérítés és csereingatlan helyett lakáshasználati díjat kezdtek kiszámlázni
A földhivatalban sem került a nevükre a panel, ezért tulajdonbejegyzési per indult az önkormányzattal. A család felmondta a bérleti jogviszonyt, hiszen kifizette az ingatlant. Aztán az önkormányzat is felmondta a bérleti jogviszonyt, és havi lakáshasználati díjat kezdtek kiszámlázni, mondván, hogy nincs bérleti szerződésük. Mindezt egy olyan lakásért, amelynek műszaki átadása 1989 óta a mai napig nem történt meg.
„Magyar Lajos és az önkormányzat között semmilyen adásvételi szerződés nem jött létre, ezt a tényt bírósági ítélet szintén jogerősen megállapította, Magyar Lajos valamennyi tulajdonjoggal kapcsolatos peres igénye jogerősen elutasításra került, tekintettel arra, hogy teljesen alaptalan volt minden kereseti kérelme. A valóságban Magyar Lajos jelentős összegű bérleti díjtartozást halmozott fel, így az Önkormányzat kénytelen volt felmondani a bérleti szerződést" - jelenti a polgármester válaszlevelében.
A Kúria az ügyben új eljárást rendelt el, és kimondta, hogy amíg az elvett, Pesti út 42. szám alatti ingatlannal kapcsolatos kisajátítási eljárás nem fejeződik be, addig a lakhelyükre vonatkozó kilakoltatásról sem lehet jogszerűen dönteni.
Kimondták, hogy amíg nem kapnak csereingatlant, és nem fejeződik be a kisajátítási eljárás, addig nem lakoltathatják ki őket.
Ezzel kapcsolatban a polgármester által tolmácsolt önkormányzati álláspont a következő: „A kúriai hivatkozás vonatkozásában tájékoztatom, hogy a Kúria nem adott a családnak igazat, ez valótlan állítás, a Kúria csupán azt írta elő, hogy a bérleti jogviszonnyal kapcsolatos per elbírálását megelőzően dönteni kell a Magyar Lajos által előterjesztett tulajdonjogi igénnyel kapcsolatban. Ebben az ügyben a bíróság és a Kúria időközben ítéletet hozott, jogerősen megállapította, hogy Magyar Lajos tulajdonjogi igénye is megalapozatlan, ezért a keresetét elutasította. Tekintettel arra, hogy a tulajdonjogi igénnyel kapcsolatos eljárás lezárult, így a Kúria végzésének megfelelően folytatódhat a bérleti jogviszonnyal kapcsolatos per.”
Jogcím nélküli lakáshasználat?
A per visszakerült másodfokra, október 16-án lesz a lakáskiürítési per másodfokon.
Megeshet, hogy kiteszik őket, miközben még nem rendeződött a negyvenéves kisajátítási ügy.
Ráadásul a kirendelt ügyvéd is elérhetetlenné vált, ezért halasztást kértek a bíróságon. Az egyezménysértésért az állam csak egymillió forintot adott, ami kártérítésnek is nevetséges, hiszen százmilliós nagyságrendű kár érte a családot.
„A jelenlegi polgármesterünk, Horváth Tamás László hét éve tölti be a tisztségét, ez idő alatt azonban egyszer sem kaptam hozzá személyes megbeszélésre időpontot. Elődjével, Riz Leventével sem tudtam az utolsó éveiben személyesen egyeztetni, pedig többször kértem. Így összességében több mint tíz éve nem volt lehetőségem arra, hogy személyesen beszéljek a kerület polgármesterével” – folytatja kálváriájukat Magyar Lajos.
„Többször, de utoljára 2026. augusztusban is írtam a miniszterelnöknek, hogy a kisajátítási eljárást végre fejezzék be, de legalábbis fedél hadd maradjon a fejünk felett, amíg az 1988-ban indult eljárás lezárul” – mondja az idős édesapa.
A tulajdon védelme alkotmányos, Alaptörvényben rögzített jog. Tulajdonért tulajdon jár.
A család álláspontja szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság a mostani lakáskiürítési eljárással teljesen jogellenesen a saját másik eljárását sem veszi figyelembe, az 1988. augusztus 10-ei határozatukban felfüggesztett kisajátítási eljárást nem tárgyalja.
Hihetetlen az is, hogy 1989 óta ne lett volna a XVII. kerületi önkormányzatnak olyan csereingatlana, amellyel a kisajátítási eljárást le lehetett volna zárni.
Fedezethiányra hivatkoznak, ami egyszerűen nevetséges érv. Úgy látjuk, hogy az államigazgatásban nincs meg a kellő akarat és szándék a kisajátítási eljárás gyors és törvényes befejezésére.
A magyar állam pedig a mai napig nem teljesítette az ECHR (Emberi Jogok Európai Bírósága) ítéletéből fakadó kötelezettségét, vagyis az egyezménysértések megszüntetését, hiszen a kisajátítási eljárás mind a mai napig befejezetlen. Az ügy ésszerűtlen elhúzódása tehát a mai napig fennáll.
A Tiszát sem érdekli a jogállam
„Magyar Péter miniszterelnök hivatalba lépése óta már két alkalommal is írtunk neki, és kértük a segítségét. Sajnos a mai napig egyik megkeresésünkre sem kaptunk választ. Ezt követően a XVII. kerületben újonnan megválasztott országgyűlési képviselőhöz, a Tisza Párt képviselőjéhez, Porcher Áronhoz fordultunk. A 2026 júliusának elején tartott fogadóóráján ő és munkatársai személyesen is fogadtak bennünket. Akkor azt mondta, hogy a következő munkanapon felveszi a kapcsolatot az igazságügyi miniszterrel, és azt az ígéretet kaptuk, hogy legkésőbb augusztus végéig megoldással jelentkeznek.
Mivel ez nem történt meg, szeptember első napjaiban ismét írtunk Porcher Áronnak, és kértük a korábban megígért segítségét. Erre a megkeresésünkre sem kaptunk mindeddig választ” – összegzi képtelen helyzetüket az idős, tönkretett életű, egykori ingatlantulajdonos.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás