Dócs Dávid: Az új vezetés ne kövesse tovább az eső után köpönyeg gyakorlatát!
Dócs Dávid | Fotó: Kiss Kristóf András
„Magyarországon a legrosszabb a talajvíz állapota a hasonló adottságú területek közül az egész világon!” – hívta fel a figyelmet közleményében Dócs Dávid.
A Mi Hazánk alelnöke szerint különösen szégyenteljes ez annak tükrében, hogy hazánk nem magashegység és nem is sivatag (még), hanem medence, csak éppen porzik.
Mint írja, hazánkban átlagosan 1,4–1,7 méterrel van mélyebben a talajvízszint az ideálisnál, és évente további 2–3 centiméterrel süllyed.
A szembetűnőbb kiszáradások és vízszintcsökkenések mellett – például a Balaton és a Velencei-tó, valamint a Duna esetében – számos kisebb patak száradt ki, vagy forrás apadt el országszerte.
„Az eddigi kormányok vízgazdálkodási reformjai mind az íróasztalok fiókjaiban ragadtak, miközben a vízhiány az ökológia mellett a hazai agráriumot és ezen keresztül minden magyar ember pénztárcáját is negatívan érinti, valamint veszélyezteti az élelmiszer-önellátásunkat, amely stratégiai fontosságú!” – húzza alá Dócs Dávid.
A Mi Hazánk vízügyi vészhelyzet kihirdetését várja el a kormánytól, valamint azonnali forrásátcsoportosítást sürget a történelmi léptékű vízmegtartási és víztárolási beruházások megkezdése érdekében, még az őszi esőzések előtt.
„Ne járjunk úgy, mint az előző kormány idején: az új vezetés ne kövesse tovább az eső után köpönyeg gyakorlatát!” – zárul a Mi Hazánk közleménye.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás