Horváth Tamás továbbra is tisztázást vár az újpetrei iskolai "érzékenyítéssel" összefüggésben
Horváth Tamás, Fotó forrása: Facebook/Horváth Tamás véleményoldala
Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője az Újpetrei Általános Iskola igazgatójának reakciója után ismét felhívta a figyelmet az Emberség Erejével nevű szervezet alsó tagozatos diákoknak tartott foglalkozására. Hajduné Huszár Hajnalka intézményvezető válaszában azt állította, hogy a programon nem merültek fel a szexualitással, a nemi irányultsággal vagy a szexuális fejlődéssel kapcsolatos témák.
Horváth Tamás szerint azonban a válasz nem tisztázta az ügy két legfontosabb kérdését, miszerint kötelező volt-e a második, harmadik és negyedik osztályos tanulóknak részt venniük a foglalkozáson, illetve a szülőket előzetesen tájékoztatták-e a programról, és kértek-e tőlük írásos hozzájárulást.
A Magyar Jelen főszerkesztője azt is kifogásolta, hogy az ilyen jellegű érzékenyítő foglalkozások már a 7–10 éves korosztályt is elérik. Véleménye szerint nem helyes, ha a gyermekek elé a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat követendő példaként állítják, ugyanakkor hangsúlyozta, a fiús lányokat és a lányos fiúkat természetesen nem szabad bántani.
Horváth Tamás a jelenséget a párkapcsolatok és a házasságok válságával, valamint a demográfiai problémákkal is összefüggésbe hozta, álláspontja szerint a természetes nemi szerepek gyengülése hozzájárulhat a családok stabilitásának megrendüléséhez és a gyermekvállalási kedv csökkenéséhez.
A főszerkesztő külön kitért az Emberség Erejével nevű civil szervezetre is, amelyet az LMBTQ-ügyekhez kötődő szervezetként jellemzett, és amelynek közoktatási jelenlétét kifogásolta. Bejegyzésében a szervezet korábbi támogatói között a Nyílt Társadalom Alapítványt és a Norvég Alapot is megemlítette. Szerinte tehát az igazgató válasza nem oszlatta el a felmerült aggályokat, ezért továbbra is tisztázásra vár, milyen feltételekkel és milyen szülői tájékoztatás mellett tarthatták meg a foglalkozást az alsó tagozatos gyermekeknek.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás