loading
Menü
Támogatás

Bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaélés és jelentős értékre elkövetett csalás miatt jelentette fel a végrehajtói kart Toroczkai László

2026. nov. 3. 17:37
3 perces olvasmány
Kép forrása: saját Kép forrása: saját
A Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkájáról számolt be a Mi Hazánk frakcióvezetője a november 3-án tartott sajtótájékoztatóján. Elmondta: a végrehajtói kar működésében feltárt súlyos pénzügyi visszaélések miatt feljelentést tettek.

A 2022 előtti végrehajtások esetén 

a végrehajtói kar tudatosan több költséget szedett be az ügyérték után járó, jogszabályokban rögzített egyszázaléknyi összegnél. 

Az elsőként beszedett költségbe ugyanis a végrehajtók beszámították a kamatok, az egyéb járulékos költségek és a jutalékok után számított költséghányadot is.

Toroczkai László ezért bejelentette: bűnszervezetben elkövetett hivatali visszaélés, valamint különösen nagy értékre, mintegy négy-tízmilliárd forintos nagyságrendben elkövetett csalás miatt feljelentést tettek a végrehajtói kar és annak jelenleg is hivatalban lévő vezetése ellen.

A Mi Hazánk elnökének álláspontja szerint a vezetőknek és a jogszabályellenes díjakat beszedő végrehajtóknak a magánvagyonukkal is felelniük kell az elkövetett csalásokért. Toroczkai László hozzátette: a 2022 előtti eljárások esetén az államnak is van kártérítési felelőssége, hiszen a szervezetet az Országgyűlés állította fel.
Toroczkai László elmondta azt is: a bizottság nem kér hosszabbítást, a feltáró munkát időben elvégzik, feltéve, hogy minden beidézett, nyilatkozatra kötelezett személy megjelenik előttük.
Toroczkai László emlékeztetett: az Országgyűlés határozata szerint a bizottság feladata a jelentéstétel, valamint a végrehajtói kar átalakítására vonatkozó javaslattétel. Jóllehet Magyar Péter miniszterelnök már utasítást adott az igazságügy-miniszternek a nonprofit végrehajtói kar felállítására vonatkozó törvényjavaslat elkészítésére, a pártelnök szerint ezzel a kormányfő nyilvánvalóan meg akarja előzni a bizottsági jelentést.

A Magyar Jelen kérdésére a Mi Hazánk elnöke azt is elmondta: az október 23-án életre hívott Nemzeti Ellenállás Körök mozgalom első akciója az LMBTQ-propaganda iskolai terjesztésének megakadályozása. 

A Mi Hazánk már elkészítette és terjeszti a szülők között azt a nyilatkozatot, amellyel megtilthatják, hogy tudtuk és beleegyezésük nélkül a gyermekük szexuális orientációját érintő foglalkozásokat tartsanak az iskolákban és az óvodákban.

„Hét-nyolcéves gyerekekkel pályaorientáció címén se lehessen olyan társasjátékokat játszatni, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket” – tette hozzá a Mi Hazánk elnöke a frissen újjáalakult Népszabadság újságírójának felvetésére, amely szerint ezeken a foglalkozásokon pályaorientáció folyik, és nem a szexuális orientáció befolyásolása. A körök vezetésére, munkájának összehangolására Dúró Dóra elnökhelyettest kérte fel.

A frakcióvezető azt is jelezte, hogy a legfőbb ügyész megválasztásáról tartott titkos szavazáson képviselőcsoportjuk nemmel szavazott, mert még arra sem volt lehetőségük, hogy kérdéseket tegyenek fel a Tisza jelöltjének.

Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás