Orbán Viktor 2010-ben azt ígérte: „Kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek.” De ez a mai napig sem sikerült, már szándékuk sincs erre, sőt inkább a rendpárti felvonulásokat tiltják be a cigányság érzékenységére való hivatkozással, ahogy tette azt a rendőrség Jászapátiban és most Olaszliszkán is, ahova a Mi Hazánk zempléni elnöke és helyi önkormányzati képviselője, Pasztorniczky István hiába jelentett be egy rövid felvonulást, a rendőrség azt megtiltotta, így végül csak statikus megemlékezést tarthatunk Szögi Lajos emlékművénél.
A …..bűnözéssel szemben zéró toleranciát hirdet a Mi Hazánk, ezért az olaszliszkai magyarlincselés 15. évfordulóján a Magyar Önvédelmi Mozgalommal és a ‘sereggel vállt vállnak vetve felsorakozva fáklyás megemlékezést tart a gyilkosság helyszínén, szibériai bérrabtartást is követelve.
Az elsőrendű vádlottként elítélt ……bűnöző hússzor még a wellnessbörtönt is elhagyhatta, a kiszabott enyhe büntetést is öt évvel megrövidítve két éve már szabadulóbulit is tarthatott jó magatartására hivatkozva, pedig fogvatartása idején még halálos fenyegetéseket tartalmazó leveleket írogatott. Végleg szabadon engedték, rászabadították a társadalomra a Szögi Lajost a gyermekei szeme láttára agyonverő gyilkos cigányt, aki bűntársaival „Öljétek meg a magyart!” kiáltásra kezdte meg a lincselést, közel 100 ütést és rúgást mérve a köztiszteletben álló tanárra, aki még hallotta, hogy 14 és 5 éves lányát megerőszakolással is fenyegetik. Az egyik …..bűnöző nekifutásból rúgta fejbe a már magatehetetlen áldozatot, a másik egy baltát hozott elő, amivel le akarta vágni a földön fekvő, súlyosan sérült ember fejét. A lincselésben részt vett a helyi cigány önkormányzat egyik képviselője is, az elkövetők egy része már többszörösen elítélt volt, de elrettentő hatású büntetés hiányában folytatták életmódjukat.
Miközben most a Jobbik olaszliszkai cigányokat bérelt fel az ózdi előválasztáson más jelöltre szavazni kívánók megfélemlítésére, a Mi Hazánk azt hirdeti: nem lehetünk cigányország! Az egyre szaporodó cigányság körében elharapódzó …..bűnözésre való figyelemfelhívásként, rendet és csendőrséget is követelve vonulunk Olaszliszkára (Kossuth L. út 80.) október 15-én (péntek) 18 órára.
–írja felhívásában Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!