Nagy változás az ember életében, amikor munkahelyet vált. S ha ez a váltás az embert, a budapesti kutató íróasztalától egészen az Európai Parlament padsoráig emeli, akkor nem csak az újdonságokra kell figyelnie, hanem a hatalmas felelősség súlyával is meg kell birkóznia. Mert itt már nem csak magáért kell kiállnia, de képviselnie kell legjobb tudása szerint a rá szavazó több mint százezer választóján túl, minden magyart, az egész országot, a teljes nemzetet. Nagy feladat előtt áll tehát a Mi Hazánk EP-képviselője, Dr. Borvendég Zsuzsanna, akit a kezdeti beilleszkedéséről, benyomásairól, lehetőségeiről kérdeztünk röviddel új munkahelyének elfoglalása után.
– Gondolom, már az első percektől fogva nem unatkozik, van segítsége?
– Egyáltalán nem unatkozom, sőt. Kezdem azzal, hogy több postafiókom is van, ezekre napi 50-100 e-mail érkezik. Elképzelhető, hogy sajnos ezeknek még a felét sem tudom feldolgozni úgy, ahogy szeretném. Rengeteg olyan információ is érkezik, amely releváns, akár a döntéshozatal kapcsán, akár a működési mechanizmus kapcsán, szervezési stb. feladatok. Ennek a tömérdek információnak a kezelése, rendszerezése, időben való lereagálása tényleg nem egyszemélyes munka, ehhez kell egy titkárság.
Úgy néz ki, a közeljövőben már lesz egy asszisztensem, aki titkári feladatokat is el fog tudni látni, az könnyíteni fog a helyzeten.
Kint két helyen is van az állomáshelyem, Brüsszelben és Strasbourgban. A plenáris ülések – ez havonta egyszer van, nagyjából egy hétig tart – ez utóbbiban vannak, de a bizottsági ülések, a frakcióülések, s minden egyéb munka már a belga fővárosban.
– Hol tud ténylegesen dolgozni?
– A képviselőknek és a stábjuknak személyre szabottan van irodája Strasbourgban is és Brüsszelben is. Minden képviselőnek van egy pénzügyi kerete arra, hogy asszisztenseket alkalmazzon. Érdekes ezen asszisztensek nevének a rövidítése: APA – accredited parliamentary assistant. Az APÁ-kból kettő vagy három lehet, és mivel a parlament alkalmazottjai, kint is laknak. A parlament a munkáltatójuk, viszont én vagyok a főnökük, nekem felelnek az elvégzett feladatokért. Árgyelán János a politikai tanácsadóm és a titkársági feladatokat egy régi kollégám, Bíró Gergő fogja ellátni, akit még a Magyarságkutató Intézetből ismerek.
Mivel sikerült frakciót alakítani, ezért várhatóan a jövő évtől már a frakciónak is lesznek saját alkalmazottai, így szakpolitikai kérdésekben nagyobb lehetőség lesz szakértőket foglalkoztatni, várhatóan ez majd levesz némi terhet a vállunkról.
– Milyen érzés volt először belépnie az unió parlamentjébe?
– A legmegfelelőbb szó rá talán a megilletődöttség. Mérhetetlenül megtisztelő és felemelő a gondolat, hogy ott én a hazámat képviselem. Mert hiába uniós központról beszélünk, mégiscsak egy idegen ország, sokféle idegen emberrel, olyan az egész, mint Bábel tornya. Jönnek-mennek az emberek, mindenféle nyelven beszélgetnek, hatalmas a hangzavar, folyamatos a zsivaj. S akkor ott vagyok én magyarként – bár nyilván nem egyedül – s meghatottsággal veszem tudomásul, hogy ebben a környezetben, nekem a legjobb tudásom szerint kell a hazámat és a nemzetemet képviselnem.
– Megkezdődött már a parlamenti munka?
– Strasbourgban július 16-án ült össze a parlament, az volt az alakuló ülés, hivatalosan onnantól vagyok Európa Parlamenti képviselő. Az alakuló ülésen megválasztottuk a főtisztségeket, a parlament elnökét, illetve az alelnököket, majd csütörtökön megválasztották az Európai Bizottság elnökét is, aki Ursula von der Leyen lett. Voltak olyan szavazások, amik nyilvánosak voltak, de például a bizottság elnökére, von der Leyenre titkos szavazás volt kiírva.
– Tudjuk, hogy más pártok képviseletében vannak még az EP-ben magyarok, velük, van kapcsolata?
– Valamennyi igen, de nem mondanám ezt túlságosan jelentősnek még, nem tudom, hogy később, hogy fog alakulni a dolog. Nyilván azokkal a magyar képviselőkkel, akikkel már sikerült bemutatkoznunk, találkoznunk, azokkal köszönőviszonyban vagyok, de nagyjából egészéből ebben ki is merül a viszony. Én egyedül vagyok, ők egy nagyobb képviselő delegációval mentek ki, egymás között elég szoros kapcsolatot tarthatnak. Nem tudom, hogy ez mennyiben és hogyan fog változni, hiszen ügyek mentén Magyarország érdekében nyilván lesznek olyan kérdések, ahol igenis együtt kell majd működni, együtt kell majd dönteni. De ez csak ügyek mentén lesz majd adott esetben releváns, így azt tudom válaszolni erre a kérdésre, hogy kapcsolatom elsősorban a saját frakciómmal van.
– Itt akkor beszéljünk is a frakcióról, kezdjük talán a céljaival.
– Az alapító nyilatkozat bevezetője egy politikai deklaráció, amiben meghatároztuk a fő politikai irányvonalakat és ideológiai sarokpontokat, amelyeket tekintve mindannyian egyetértünk. Elsődleges – mint ahogy a frakció neve is mutatja: Szuverén Nemzetek Európája -, a nemzetállami Európa megerősítése a birodalmi törekvésekkel szemben. A szuverenitás védelme mellett kiemelt hangsúlyt kap az illegális migráció ellen való küzdelem – tulajdonképpen zéró tolerancia az illegális migrációval szemben -, az LMBTQ propaganda visszaszorítása, és ezen belül is kiemelten a gyermekvédelem kérdése. Nagyon fontos mindenféle káros ideológia – a woke-tól a cancel culture-ön át, amelyek jelenleg a mainstream liberális nyugatot meghatározzák – ellen való kiemelt küzdelem. Ugyancsak fontos a keresztény európai gyökerek védelme, a kereszténység megerősítése és az európai hagyományos nemzeti kulturális sokszínűségnek, a hagyományos európai kultúráknak a megőrzése. Tulajdonképpen ezek a fő pontok, ebben lehet összefoglalni azt a fő vonalat, amiben egyetértünk, és amiért közösen küzdünk.
– Ki írta meg az alapító okiratot?
– Az alapító okirat nyers változatát az AfD-sek fogalmazták meg, elküldték mindenkinek és mindenki hozzátehette azt, amit fontosnak talált. Illetve nemcsak, hogy hozzátehetett, de adott esetben módosíthatott is olyan részeket, amelyekkel nem értett egyet. A végső megbeszélésen, a hivatalos frakcióalakítás előtt, még mondatról mondatra végigmentünk az alapító okiraton, amely nemcsak a politikai deklarációt tartalmazza, hanem a technikai, operatív kérdéseket is – és újra megvitattuk azt.
– Önnek volt valami észrevétele az anyaggal kapcsolatban?
– Igen. Kértem, hogy ne hivatkozzunk a zsidó-keresztény kultúrára, mert ilyen nincsen, van zsidó kultúra és van külön keresztény kultúra. Ezt sikerült is kiszedni az alapító okiratból és a bibliai hagyományokra való hivatkozással helyettesíteni. Másik észrevételem az volt, hogy a felvilágosodást, mint ideológiai alapot szintén hagyjuk el, ezt is elértem. Bár kemény vitát kellett vívni az AfD-sekkel, mert úgy érezték, hogy a modern, nyugati értelemben vett demokrácia és annak minden vívmánya a felvilágosodásból ered, beleértve a tudományos gondolkodásmódot is. Én hozzátettem, hogy leginkább az a balliberális mainstream ered ebből, ami ellen küzdünk. Úgyhogy végül is sikerült abban megállapodni, hogy a tudományos megközelítés valóban fontos, de akkor maradjunk ennél és a felvilágosodás méltatását felejtsük el. Nagyon örültem, hogy rögtön az elején sikerült a saját koncepciónkat érvekkel átvinni. Persze nyilván szimbolikus dolog mindez, de szerintem nagyon jelentős, hiszen saját identitásunk meghatározásával függ össze.
– Tehát már a kezdeteknél vannak nézetkülönbségek, de ezeket sikerült megoldani, ami alapvetően jó jel a továbbiakra nézve. Hogyan épül fel a frakciójuk?
– 25 képviselő van benne, legtöbbet a német AfD adja 14 taggal, 3-3 bolgár és lengyel, 1-1 cseh, szlovák, francia, litván és én magyarként vagyunk még. Jelentkeztek románok is, de ők a magyargyűlölő SOS Románia képviselői lettek volna, mi pedig jeleztük, hogy nem szeretnénk egy frakcióban ülni ezzel a párttal. Ez volt az első sikerünk tulajdonképpen az alakuló tárgyalások idején, ezt elég rövid úton sikerült is elérni. Egy spanyol párttal folyt még tárgyalás, lehet, hogy később csatlakozni fognak, és van egy görög párt, amelynek egy képviselője van kint, vele is folyik tárgyalás. A frakcióalakításhoz egyébként legalább hét nemzet és 23 tag kell, mi az előbbiből nyolcan, a tagokból 25-en vagyunk. Ez némi biztosíték a jövőre nézve, hiszen ha a szükséges minimum alá csökken a szám, a frakció megszűnik.
– Mennyire erős a frakciófegyelem egy-egy szavazásnál?
– Ehhez igazán nagyon demokratikusan állnak hozzá. Mivel a frakció célja a nemzetállami szuverenitás védelme, teljesen természetes, hogy bizonyos kérdésekben eltérőek lehetnek nemzetállamok érdekei. Ezért olyan értelemben nincs frakciófegyelem, hogy kiadják a szavazólistákon az elvárást és ahhoz kell tartani magunkat. Ennek ellenére természetesen csinál a frakció szavazólistát, mert az Európai Parlamentben lévő szavazások menete megköveteli egy átlátható szavazólista elkészítését. Annyira gyors és annyira sok a kérdés, hogyha nincs valaki előtt egy lista, érdemben nem is tud részt venni a szavazásokon. Tehát a frakció összeállítja szép sorban az ajánlott állásfoglalást, de ezektől mindenki el tud térni – legalábbis a mi frakciónkban ez engedélyezett. Én is eltértem ettől, amikor a terrorista Ilaria Salis nyújtott be módosító javaslatot. Nem azért, mintha a javaslat kimondottan rossz lett volna, hanem ezzel is jeleztem, hogy egy ilyen terroristának nincs, nem lenne helye az európai képviselők között, illegitimnek tartom a jelenlétét.
Az első szavazólistás szavazásom egy, az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos előterjesztés volt, amihez számos módosító javaslat érkezett. Előfordult, hogy csak egy-egy szót vagy egy-egy mondatot javasoltak megváltoztatni. Ilyenkor minden javaslatról külön kell szavazni, és nagy sebességgel sorjázzák az előterjesztés számait, amire azonnal reagálni kell. Nincs idő gondolkodni: javaslat száma, szavazás – igen, nem, tartózkodás – szavazás lezárása, következő javaslat. Ezt csak úgy lehet felelősségteljesen kivitelezni, ha van az ember előtt egy precízen összeállított szavazólista. Amikor az összes ilyen módosító javaslatra leszavaztunk, akkor van egy végszavazás a teljes előterjesztésre, hogy támogatod-e vagy sem. Tehát nagyon-nagyon érdekes és rendkívül komplex, bonyolult rendszer is egyben. S akkor még nem is beszéltünk a vitákhoz való hozzászólási lehetőségekről. Még én sem látom át teljes egészében a működési mechanizmust, az augusztusi ülésszünetet a plenáris ülésrend tanulmányozásával fogom tölteni.
– A frakciótagok ellentétes szavazása ezek szerint nem okoz gondot?
– Nem, mert hiába ülünk egy frakcióban, lehetnek olyan kérdések, amelyekben más a nemzeti érdek. Mondjuk, a gazdaság területén más szempontjai lehetnek egy németnek, mint egy magyarnak, adott esetben ellenérdekeltek is lehetünk. De ezt teljesen természetesnek veszi mindenki.
– A frakción belül ön a kulturális bizottságban kapott feladatot, mi lesz a dolga?
– A parlamenti munka úgy zajlik, hogy minden képviselőnek kötelezően részt kell venni bizottsági munkában. Ezekben a szakbizottságokban folyik egy-egy javaslat előkészítése, a szakpolitikai háttérmunka. Egyfajta politikai csatatér is ez, hiszen a bizottságokban könnyebb hozzászólási lehetőséget kapni, mint a plenáris üléseken.
A kulturális bizottsághoz, ahol én vagyok, nagyon sok dolog tartozik, olyan kevésbé politikai színezettel ellátott feladat is például, mint Európa Kulturális Fővárosának a kijelölése és az ottani programok követése stb. De a kulturális terület is át van itatva a mainstream agymosással, ami ellen küzdeni kell. Ide tartozik az ifjúságpolitika és az oktatáspolitika – többek között az Erasmus program is. Ezek valóban fontos területek, azonban sajnos ezeknek az ideológiai átitatása a woke-kal, az LMBTQ-val hihetetlenül erős. Az ezek ellen való fellépés és küzdelem, akár az ifjúságvédelem kapcsán, nagyon fontos lehet. A kulturális bizottság nem egy nagy létszámú bizottság, a mi frakciónk egy helyet kapott, a regionális fejlesztési bizottságban vagyok még póttag, vagyis ott helyettesítek majd alkalomadtán.
– Szubjektíven hogyan éli meg a Brüsszelben önnel történő dolgokat, mennyire teljesültek az esetleges elvárásai, milyen a parlament működése testközelből?
– Talán meglepően hangzik, de részben jobb lett az első benyomás, mint amire számítottam. Azt gondoltam, hogy egy rendkívül elidegenítő és nagyon barátságtalan közeg vár ott rám. Valószínűleg ez így is lenne akkor, ha függetlenként lennék jelen, de nagyon nagy szerencse, hogy ez a frakció létre tudott jönni. A frakcióban egy igazán bajtársias légkör uralkodik, s bár az AfD-sek dominálnak, egyenrangú partnerként kezelnek mindenkit, engem is. Az, hogy ilyen jó emberekre találtam a frakcióban, sokat segített abban, hogy még jobban a magaménak tudjam érezni a feladataimat.
Először nagyon furcsák voltak a gigantikus és labirintusszerű épületek – Strasbourgban és Brüsszelben is – a bábeli hangzavar, ráadásul tudatosítani kellett magamban, hogy ez alapvetően most az én munkahelyem. Nem volt könnyű. Eleinte féltem is tőle, hogy ezt az érzést nehéz lesz leküzdeni, de szerencsére ennek a nagyon baráti és összetartó társaságnak köszönhetően elég hamar átlendültem a kezdeti nehézségeken. Ilyen szempontból tehát könnyebb és egyszerűbb dolog volt, mint amire számítottam. Másfelől mégis elidegenítőbb és kiábrándítóbb az itteni világ – persze itt nem a frakciónkra gondolok, hanem az EU működésére – mint még otthon gondoltam. Számítottam rá, hogy álságos lesz és felszínes, mégis megrendítő volt, hogy mennyire az.
– Tudna erre konkrét példát is mondani?
– Vegyük a környezetvédelmet például. Az uniós polgároknak állandóan azt sulykolják, hogy tudatosan csökkentsék az ökológiai lábnyomukat, vagy éppen a klímaváltozás kataklizmájával ijesztgetik őket és a széndioxid kibocsátásának teljesen irracionális csökkentését várják el tőlük. Eközben azt látjuk, hogy Európának az ökológiai lábnyoma messze elmarad Kínától vagy az Egyesült Államok mögött. De akkor miért az európai átlagpolgárt kínozzák ostoba szabályozásokkal, ami egyébként nem is biztos, hogy klímabarát, vagy bármi jelentősége van adott esetben. Szóval kikerültem oda, ahol ezeket a sokszor életképtelen megszorító intézkedéseket hozzák, s úgy gondoltam, ott nyilván példamutató módon követik a saját klímasemleges elvárásaikat. De nem, hiszen mérhetetlen a pazarlás. Hatalmas gépkocsiparkot használnak például a képviselők szállítására, amelyet véletlenül sem próbálnak meg úgy szervezni, hogy minél kevésbé terheljék vele a környezetet. Vagy mondok egy másik példát: Brüsszelben és Strasbourgban is jelenléti ívet nyomtatnak a képviselők számára, amit kézzel kell aláírniuk. Tehát ahelyett, hogy ezt digitálissá tennék, minden nap papíralapon kinyomtatják a teljes névsorát a parlamenti képviselőknek, amit aláír az, aki jelen van, ezt később valaki összeszámolja és beviszi a számítógépbe. Nem lenne egyszerűbb és környezetkímélőbb a XXI. században mindezt digitálisan intézni? Tehát, amikor szembesülők ezekkel a dolgokkal, egyrészt csak mosolygok rajta, hogy vajon miért van ez így, másrészt pedig bosszant, hogy itt bort isznak és vizet prédikálnak.
Tölgyesi Tibor
Kiemelt képünk forrása: Magyar Nemzet/Havran Zoltán
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
