daextlwcn_print_scripts(false);

Budapest fasizmus alóli felszabadításának 76. évfordulójára emlékeztek a “Magyar” Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) és öt ellenzéki párt szervezésében pénteken a fővárosban, a vizafogói mártíremlékműnél – írja az MTI.

Hanti Vilmos a MEASZ elnöke beszédében úgy vélekedett, hogy 76 éve a fasizmust csak katonailag sikerült legyőzni, mert a fasiszta gondolatok tovább élnek és egyre erősebbek az elmúlt években. Kiemelte:

örülni kell annak, hogy 76 éve béke lett, felszabadultak a gettók, és két és fél év évig plurális demokrácia alakulhatott ki. Azok, akik Hitler oldalán vettek részt a háborúban, “áldozatai voltak a hitlerista, horthysta politikának”

– mondta.

Niedermüller Péter, a VII. kerület DK-s polgármestere az emlékezés fontosságát hangsúlyozva, az akkori történelmi eseményeket, a vészkorszakot felidézve úgy fogalmazott:

“1944-45 tele drámaian mély sebet ejtett mindannyiunkon. Most, amikor Európában oly sok helyen és Magyarországon is megint életre kel a szélsőjobboldal, fel kell emelnünk a szavunkat és azt mondani: ezt soha többé nem akarjuk”

– hangoztatta.

Ferenczi István, az LMP budapesti elnöke az ostrom polgári áldozatairól, sebesültjeiről is megemlékezve közölte: a totális uralomra törekvő fasiszta rendszerek közös vonása, hogy erőszakosak, megosztók, kirekesztők, sem az egyes embert, sem az autonóm közösségeket nem tisztelik.

Bősz Anett, a Liberálisok elnöke a többi között azt úgy fogalmazott, hogy Budapesten nem az orosz tél állította meg a nácikat, “hanem azok a hősök, akikre most emlékezünk”.

Az ostrom katonai és civil áldozatait, kárait sorolva arról beszélt, hogy “a szélsőség – jöjjön jobbról vagy balról – soha nem vezet semmi jóra. Egyedül a béke vezet jóra” – fűzte hozzá egy eseményen, melyet Budapest szovjet megszállásának alkalmából rendeztek.

Hegyi Gyula, az MSZP alelnöke a többi között kijelentette: “az, hogy a felszabadulás után négy-öt évvel mi történt a sztálini erőszak hatására Magyarországon, nem függ össze közvetlenül azzal, hogy bátor emberek az életüket adták a fasiszták kiveréséért, Budapest és Magyarország felszabadításáért. Fel kell lépni minden háborús és hidegháborús uszítás ellen” – hangoztatta.

Erőss Gábor (Párbeszéd), a VIII. kerület alpolgármestere beszámolt arról, hogy Józsefvárosban néhány hónapja nyolc újabb – a náci és nyilasterror áldozataira emlékeztető – botlatókövet helyeztek el.

“A felszabadulás a béke és annak az ünnepe, hogy az ország és főváros és az ország megszabadult ettől az elnyomó, pusztító, gyilkos rezsimtől”

– hangoztatta, hozzátéve, hogy az antifasiszta harc a “mai nap és a jövőben is aktuális”.

Az ünnepség végén a résztvevők megkoszorúzták az emlékművet.

Hetvenhat éve, 1945. február 13-án befejeződött Budapest ostroma, Buda szovjet elfoglalásával a fővárosban véget értek a harcok

Fotó: Facebook 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nyilvántartásba vételi okiratának száma: CE/22685-4/2020.
Szerkesztőség címe: 1132 Budapest, Victor Hugo u. 11., 4.emelet
Szerkesztőség elérhetősége: szerk@magyarjelen.hu
Főszerkesztő: Horváth Tamás
© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);