Horst Seehofer német belügy- és sportminiszter támogatja a labdarúgó Bundesliga 2019/20-as szezonjának májusi folytatását.
A politikus a Bild am Sonntag lapnak úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatónak tartja a liga erre vonatkozó javaslatát.
“Ugyanakkor számomra egyértelmű, hogy a labdarúgás nem lehet kivételezett helyzetben. Az is fontos, hogy ha koronavírusos fertőzöttre bukkannak egy csapatban, akkor az egész klubnak, illetve esetleg az előző ellenfélnek is két hétre karanténba kell vonulnia” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, ez negatívan érintheti a versenynaptárt és a tabellát, de mégis érdemes lenne megpróbálni a játék újraindítását.
Az első és második vonal 36 klubja már nekiállt tesztelni a játékosokat és alkalmazottakat. Pénteken kiderült, hogy az 1. FC Kölnnél hárman is fennakadtak a szűrésen, sajtóértesülések szerint két labdarúgóról és egy gyógytornászról van szó. Mivel mindhárman tünetmentesek, ezért házi karanténra kötelezték őket.
A liga abban bízik, hogy szerdán engedélyt kap a kormánytól zárt kapus meccsek lebonyolítására. A március 13-án felfüggesztett Bundesliga szezonja május 16-án vagy 23-án folytatódhat.
(MTI)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!