loading
Menü
Támogatás

Brutális támadás: kómába került a megvert nő

2025. szept. 9. 08:23
1 perces olvasmány
Brutális támadás: kómába került a megvert nő

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2025. szeptember 5-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki megverte, majd magára hagyta ismerősét – olvasható a Nyíregyházi Törvényszék sajtóközleményében.

A megalapozott gyanú szerint az erősen ittas állapotban lévő V. Z. gyanúsított 2025. augusztus 30-án az éjjeli órákban szóváltásba keveredett a nála tartózkodó nőismerősével, akit a vita során ököllel több esetben fejen ütött, melytől a sértett koponyája a falnak csapódott.

A bántalmazást követően a férfi a sértettet a hátsó kapun keresztül kidobta az udvaráról, majd magára hagyta, hozzá csak másnap, augusztus 31-én délelőtt hívtak orvosi segítséget az oda érkező családtagok.

A sértett azóta kómában van, nem ébreszthető fel.

A bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel alaposan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne, valamint a nyomozás során tanúként kihallgatandó személyek befolyásolásával a bizonyítást veszélyeztetné.

Ezért döntött a bíróság a letartóztatás elrendeléséről. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

(Kiemelt kép forrása: Pexels)

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás