Parlamentet akart robbantani egy férfi Budapesten

Egy külföldi telefonszámról hívta valaki a 112-es segélyhívót szeptember 8-án 17 óra után, és egy férfihang közölte, hogy fel fogja robbantani a Parlamentet – számolt be a police.hu.
Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt indult eljárás. A német rendszámú autóban ülő hívót az újpesti járőrök fél órán belül elfogták, és előállították a IV. kerületi Rendőrkapitányságra. A 37 éves budapesti férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett.
Azt mondta, azért fenyegetőzött, mert előzőleg hiába kért ételt és italt a segélyhívón, amikor lerobbant az autója.
A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását – írta a rendőrség. Azt már mi tesszük hozzá, hogy egy ideig nem lesz gondja az ételre és az italra, amit a magyar adófizetők állnak majd neki.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás