A fideszes miniszteri biztos szerint nem a közbiztonsággal van gond, hanem a Mi Hazánk „hergelésével”

Szalay Ferenc, Szolnok korábbi fideszes polgármestere, és jelenlegi fejlesztésért felelős miniszteri biztosa is úgy érezte, meg kell nyilvánulnia a város közbiztonságával kapcsolatban. Bejegyzéséből kiderül, a kérdésben ő sem a szolnokiakkal ért egyet, sokkal inkább a balos polgármesterrel.
Rend van itt, kérem szépen!
„Közbiztonság – sokat emlegetett kérdés ma Szolnokon. A mai Csallóközi úti lakossági fórumnak is ez volt a fő témája, így aztán össze is fogott Molnár Iván, a terület önkormányzati képviselője, a városi rendőrkapitányság, Hviszt Sándor, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, illetve dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő” – kezdi igencsak ígéretes bevezetőjében.
Lássuk hát, „a nagy összefogásban” milyen következtetésre jutottak a közbiztonság helyzetéről? Nos, Szalay szerint:
„a problémákról nem lehet úgy őszintén beszélni, ha egyesek hergelnek, s csak saját céljaikat nézik. Sajnos láttunk ilyet az elmúlt egy hónapban bőséggel…”
„Azt javaslom, mindenki bízzon a rend őrzésével megbízott emberekben, segítsük a munkájukat, s legfőképpen ne üljünk fel az olcsó hergelésnek!”
„Köszönet Fürj János rendőrkapitány úrnak, hogy megnyugtatta a szolnoki roma lakosságot: nem engednek szombaton a közelükbe semmilyen politikai vonulást, s nem hagyják, hogy bárki szítsa a roma(sic!)–magyar ellentétet Szolnokon” – zárul a bejegyzés.
„A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely ki meri mondani: a közbiztonság romlik”
„Sajnálattal olvassuk Szalay Ferenc miniszteri biztos, Szolnok korábbi polgármesterének nyilvános bejegyzését, amelyben közvetetten, de egyértelműen a Mi Hazánk Mozgalmat próbálja felelőssé tenni a szolnoki közbiztonsági problémák tematizálásáért, és »hergeléssel«, »uszítással« vádolja azokat, akik felhívják a figyelmet a lakosságot valósan érintő problémákra” – írta a miniszteri biztosnak szánt válaszában Szabó Bettina, a Mi Hazánk Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei frakcióvezetője.
A politikus rámutatott, „a valóság ezzel szemben az, hogy a Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen párt, amely következetesen, a szolnoki emberek valós tapasztalataira építve ki meri mondani:
a közbiztonság romlik, és vannak olyan városrészek, ahol a lakók már félelemben élnek – ezt nem pártpolitikai célból állítjuk, hanem a szolnoki emberek visszajelzései alapján”.
Mint kifejtette, a szolnoki demonstráció célja nem a feszültségkeltés, hanem az őszinte, nyílt párbeszéd kikényszerítése, amelyet a hatalom sajnos csak akkor hajlandó elindítani, ha már a nyomás eléri a kritikus szintet. Tisztában van ugyanakkor azzal is, „hogy a hatalomhoz közel állók kényelmetlennek érzik, ha valaki nevén nevezi a problémákat”. Ám úgy látja, ők elsősorban azok iránt tartoznak felelősséggel, akik nap mint nap szembesülnek a közbiztonsági kihívásokkal.
„Nem fogjuk csendben nézni, ahogyan a problémák eltussolása, a »megnyugtató« nyilatkozatok és a politikai kommunikáció felülírja az emberek mindennapi tapasztalatait. A Mi Hazánk Mozgalom elutasít minden etnikai alapú ellentétkeltést, de azt is elutasítja, hogy a közbiztonsági problémák etnikai kérdéssé silányítása révén a hatalom elhallgattassa azokat, akik a valódi megoldásokat keresik” – szögezte le.
„Felszólítjuk Szalay Ferencet és minden érintett politikai szereplőt, hogy ne a problémákat tematizálókat támadják, hanem valóban tegyenek érdemi lépéseket Szolnok közbiztonságának javítása érdekében! Mi továbbra is a szolnoki emberek pártján állunk” – zárul a szerkesztőségünkhöz elküldött levél.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás