Fétonnányi kokain került a német szupermarketek polcaira
Kép: illusztráció, Daniel Naupold/picture alliance/Getty Images)
A lübecki alkalmazottak éppen a banánokat pakolták ki a ládákból a polcokra, amikor meglepő felfedezést tettek. Fóliába csomagolt, gyanús csomagokat találtak a gyümölcsösrekeszek között – összesen több mint féltonnányi kokaint, amely több tízmillió eurót ér.
A banánosládákban történő drogcsempészés bevett trükk a nemzetközi bűnözésben, ám ezúttal valami nagyon balul sült el.
A dílerek feltehetően nem figyeltek eléggé, így a több milliárd forintos szállítmány több észak-németországi diszkontláncban is megjelent a Bild információi szerint.
Ami normál gyümölcsszállítmányként indult, végül a rendőrség és a vámnyomozók nagyszabású akciójában végződött.
Egyre több drog került elő
Hétfőn kezdődött a láncolat: a rendőrök kiérkeztek az első üzlethez, átvizsgálták a kartonokat, és több száz kilogramm kábítószert találtak. Kedden aztán újabb felfedezések következtek további boltokban. A hatóságok összesen több mint 500 kilogramm kokaint foglaltak le szerdáig. A helyi sajtó értesülései szerint a fehér por piaci értéke körülbelül 20 millió euró – ami mai árfolyamon számolva több mint 8 milliárd forintot jelent.
A „téves” szállítmányokat szépen elosztották Észak-Németországban: Lübeck mellett Kelet-Holstein, a Szász–Lauenburgi Hercegség, Stormarn és Segeberg körzetekben, valamint Hamburgban is előkerültek kokaincsomagok a banánosládákból.
A drogkereskedők ezúttal alaposan pórul jártak, a több milliárd forintos szállítmányuk egyenesen a rendőrség kezébe került: a nyomozást szakosított egység vette át: a hamburgi vámnyomozó hivatal és a lübecki bűnügyi felügyelet közös kábítószer-bűnözés elleni csoportja dolgozik az ügyön.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás