17 sértett, 189 millió forintos csalás
Kép forrása: police.hu
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága befejezte a vizsgálatot egy 56 éves székesfehérvári nővel szemben, akit jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja terhel – írta a police.hu.
A rendőrségi weboldal arról is beszámolt, hogy a feltételezett elkövető az adatok szerint 2022 januárja és 2025 augusztusa között több sértettet tévesztett meg azzal, hogy különféle uniós támogatások, pályázatok és projektek elnyerését ígérte. A gyanúsított pályázati irodánál dolgozó szakemberként, valamint egy ismert magyar bank vezetőjének nevelt lányaként mutatta be magát, ezzel hitelesítve állításait. A sértettek a kedvező elbírálás reményében többször jelentős összegeket adtak vagy utaltak át neki.
Kiderült, hogy a nőnek sem jogosultsága, sem lehetősége nem volt pályázatok intézésére, nem is nyújtotta be azokat. Cselekményével 17 sértettnek okozott kárt, amelynek összege megközelíti a 189 millió forintot. Négy sértett kára részben vagy egészben megtérült.
A rendőrök a csaló lakóhelyén tartott kutatás során több mint 15 millió forintot, mobiltelefonokat és iratokat foglaltak le.
A hatóság közleményében az is olvasható, hogy kihallgatásán a gyanúsított – aki 2025 szeptembere óta letartóztatásban van – tagadta a bűncselekményeket és a bankvezetőre tett hivatkozásait, ezt azonban a nyomozók megcáfolták. Az elmúlt években nem volt az asszonynak bejelentett munkahelye és rendszeres jövedelme, adószámláján hátralék halmozódott fel, valamint végrehajtási eljárás is folyt ellene.
A Fejér vármegyei nyomozók lezárták az eljárást, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás