Letartóztatták a debreceni késelőt: többszörös visszaeső a 23 éves fiú megölésével gyanúsított férfi
A gyilkosság helyszíne | Kép forrása: police.hu
Egy hónapra letartóztatta a Debreceni Járásbíróság azt a 64 éves férfit, aki vasárnap hajnalban halálra késelt egy 23 éves létavértesi fiatalt a debreceni Múzeum utcában. Az áldozat két barátjával együtt egy bántalmazott nő védelmére kelt, amikor a támadó kést rántott. A bírósági ülésen kiderült: a gyanúsított többszörös visszaeső, korábban is súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekmények miatt ült fegyházban.
A bíróság elsőfokú döntése ellen a gyanúsított és védője fellebbezett, így az nem jogerős. A nyomozás az áldozat halála miatt már emberölés alapos gyanújával folyik.
A 64 éves, hajléktalan életmódot folytató férfi eddig főként budapesti szállásokon fordult meg, a fővárosból érkezett Debrecenbe, ahol vasárnap hajnalban a Múzeum utcában tartózkodott a barátnőjével. A férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt: legutóbb 2019-ben ítélték három év hat hónap fegyházbüntetésre súlyos testi sértés, felfegyverkezve elkövetett garázdaság, valamint felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás miatt.
Lovagiasságért halál: így történt a támadás
A huszonéves baráti társaság tagjai a Múzeum utcában beszélgettek, amikor észrevették, hogy a gyanúsított ordibálva bántalmazza a vele lévő nőt. Három fiú rászólt a férfira, hogy hagyja abba a verést, mire a támadó azonnal kést rántott. A 23 éves létavértesi Zsoltot szívtájékon, a mellkasán sebezte meg, 24 éves barátját, Martint pedig a hasán szúrta meg.
A harmadik, sértetlenül maradt fiú a helyszínen maradt, és a mentők érkezéséig próbálta elszorítani a súlyosan vérző Zsolt sebeit, miközben a támadó elmenekült. A rendőrök nagy erőkkel indítottak hajtóvadászatot az elkövető ellen, akit másfél-két órával később a buszpályaudvar környékén fogtak el.
Zsolt életét a kórházban már nem tudták megmenteni. A hasba szúrt Martin állapotát sikerült stabilizálni, a legfrissebb hírek szerint hamarosan hazaengedik az intézményből. A késelő a hétfői bírósági ülésen jogos önvédelemre hivatkozott.
Hősként gyászolják az áldozatot
A tragédia hatalmas felháborodást váltott ki Debrecenben és az egész országban. A közösségi oldalakon ezrek emlékeznek meg Zsoltról, aki az életével fizetett azért, mert nem fordította el a fejét, amikor egy védtelen nőt bántottak. A hozzászólók kiemelik: a fiatalok megtehették volna, hogy továbbmennek és elkerülik a konfliktust, ők mégis a bántalmazott nő segítségére siettek.
Forrong Debrecen: a lakók szerint tarthatatlan a közbiztonság jelenlegi helyzete
A helyiek szerint a Múzeum utcai késelés nem egyedi eset, hanem a városban jó ideje romló közbiztonság egyenes következménye.
A debreceniek a belvárost, a Petőfi tér és a Piac utca környékét, valamint egyes lakótelepeket nevezték meg gócpontként. A beszámolók szerint mindennapossá vált az utcai alkoholizálás, a kiabálás, a nyílt kábítószer-használat és a lopások. Sokan úgy vélik, bizonyos városrészekben már állandó rendőri jelenlétre lenne szükség.
A gyilkosság helyszínének környékéről, a Múzeum utcából olyan jelzések érkeztek, hogy a lakók korábban hiába kértek segítséget a hatóságoktól az ott tanyázó, rendszeresen italozó és agresszív csoportok miatt. A helyiekben erős az elégedetlenség, mert úgy érzik, a problémák évek óta láthatóak voltak, az illetékesek mégsem tettek semmit. Zsolt halála most éles vitát indított el arról, hogy miért nem léptek fel korábban határozottabban a hatóságok a lakosság által jelzett veszélyes helyszíneken.
Elkerülhető lett volna? Újra téma a halálbüntetés
A támadás és a gyanúsított bűnözői múltjának részletei miatt a közösségi médiában azonnal felerősödtek a büntetőjogi szigorítást követelő hangok, sőt többen a halálbüntetés visszaállítását követelik.
A felháborodást az táplálja, hogy a gyanúsított visszaesőként, fegyházbüntetésből szabadulva, korábbi erőszakos tettei ellenére ismét szabadon járhatott az utcán, és olthatta ki egy fiatal életét. Jóllehet Magyarországon a halálbüntetést 1990-ben eltörölték, és annak visszaállítását nemzetközi szerződések és alkotmányos jogszabályok is tiltják, a debreceni tragédia újra felszínre hozta a társadalmi vitát: hogyan képes az állam hatékonyan megvédeni a polgárait az erőszakos, javíthatatlan bűnözőktől.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás