loading
Menü
Támogatás

Tizenévesek loptak el két, közel 40 millió forint értékű autót Pécsen

2026. szept. 23. 09:34
2 perces olvasmány
Kép forrása: police.hu Kép forrása: police.hu

Tizenéves fiatalok loptak el két nagy értékű személygépkocsit a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből vasárnap. Kezdeményezték a már rendőrkézre került elkövetők közül a legidősebb, egy 17 éves fiatal letartóztatását – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.

A tájékoztatás szerint vasárnap délután érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy a pécsi vásártér egyik autókereskedéséből két, összesen közel 40 millió forint értékű autót vittek el.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy 17 éves lánycsóki fiatal két gyermekkorú társával, egy 13 és egy 11 éves fiúval együtt az ablakot benyomva jutott be a kereskedés épületébe, ahonnan a kocsik indítókulcsait megszerezték. A két gyermekkorú az egyik, míg a 17 éves fiatal a másik autóba ült be, majd a kaput áttörve elhagyták a kereskedés udvarát.

A rendőrök két órán belül megtalálták az ellopott járműveket és a feltételezett elkövetőket is, miután kiderült, hogy a fiatalok Mohács felé haladnak.

A két fiatalabb került először rendőrkézre, miután Kisnyárádon árokba hajtottak az elkötött autóval. Társukat Lánycsókon fogták el, és sértetlen állapotban fellelték a másik kocsit is.

Kép forrása: police.hu
Kép forrása: police.hu

Kiemelték, hogy az autók kereskedelmi értéke közel 40 millió forint.

A 17 éves fiatalt a kihallgatását követően őrizetbe vették a nyomozók, és kezdeményezték a letartóztatását. Ellene jármű önkényes elvétele és járművezetés eltiltás hatálya alatt bűncselekmények elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás