300 milliárd forint körüli összeget áramoltathatott ki az országból a gázmaffia
Kép forrása: Fischer Zoltán / MTI / Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály
„Az eljárás során eddig összesen 46 főt hallgattak ki gyanúsítottként, illetve a jövőben további gyanúsítotti kihallgatások várhatóak” – közölte a 444.hu kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, miután a lap kérdéseket küldött a NAV-nak a gázkereskedelemre épülő óriási áfacsalásos ügyben.
A 444.hu a napokban mutatta be a gázmaffia-ügy néven elhíresült bűncselekmény legújabb fejleményeit. Röviden: gázimportőrök és strómanok nevén minimális jegyzett tőkével alapított cégek óriási mennyiségben importáltak áfa nélkül, majd értékesítettek gázt a magyar piacon, ekkor már áfával. A lap által látott dokumentumok szerint hivatalosan 67 milliárd forintnyi áfát csaltak el, amiket elektronikai termékvásárlásról szóló fiktív számlákkal tüntettek el.
A bonyolult nemzetközi ügyletekkel a maffia valójában 300 milliárd forint körüli összeget áramoltathatott ki az országból.
A 444.hu kérdésére azt is elmondták, hogy a NAV bűnügyi főigazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben. Az adóhivatal nyomozóhatóságként „17 ország felé 47 előterjesztést tett nemzetközi jogsegélykérelem iránt a vagyon visszaszerzése érdekében” a büntetőeljárásban. A NAV az írásos válasza szerint „külföldi társszervektől jelentős számban kérte nyomozati cselekmények végrehajtását az eddig ismert haszonhúzókon túl, további elkövetők azonosítása és büntetőjogi felelősségre vonása céljából”.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás