Rendőröket akart kibelezni két többszörösen bűntett, de jöttek a rokonok is

Hajdú-Bihar megyében különösen meleg lehetett a hétvégén, mert két embernek is az jutott eszébe, hogy rendőröket fenyegessen megöléssel, kibelezéssel, egyikük a fogdát is szétverte. A Központi Nyomozó Főügyészség hétfői tájékoztatása szerint az egyik Hajdú-Bihar megyei férfi pénteken, július 3-án balhézott össze a családjával, és egyre erőszakosabb lett, emiatt rendőrt hívtak rá. Közben hátbaszúrt egy férfit, aztán elment egy bolthoz, aminek az ajtaját verte ököllel. Ott találták meg a kihívott rendőrök. Felszólították, hogy hagyja abba amit csinál, mire ő egy késsel a rendőrök felé indult, és megölésükkel, kibelezésükkel fenyegette őket. Újabb rendőrök érkeztek, de ő csak folytatta a balhét. Végül egy rendőr hátulról lefogta, aztán a többi egyenruhás segítségével sikerült végre megbilincselni és elvinni. A nyomozó ügyészség a 31 éves többszörösen, – köztük hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt is – büntetett, amúgy is két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló elkövetőt felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A másik a fogdát verte szét A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen indult másik eljárásban egy előállításban lévő, büntetett előéletű szabolcsi férfi vasárnap, – miután megrongálta a rendőrségi előállító helységet, abban megközelítőleg 100.000 forintos kárt okozva – megöléssel fenyegetett meg több rendőrt és egyikük általa ismert rokonát arra az esetre, ha nem engedik szabadon. A nyomozó ügyészség elrendelte mindkét elkövető őrizetét, és indítványt tett letartóztatásukra, amely kényszerintézkedések elrendelésének tárgyában a Debreceni Járásbíróság dönt.
Forrás: blikk
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás