Mással aligha magyarázható az a bődületes sok ostobaság, amit egyetlen Facebook-bejegyzésben sikerült összehordania. Gyebnár Dávid véleménycikke.
„Mi már hazaküldtük a tatárokat, a törököket, az osztrákokat, a németeket és végül a ruszkikat is. Óvatosan, Mr. Pressman! Ennyi” – írta a Fidesz EP-képviselője.
Ha igazán szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor azt mondanám, már a törököket sem mi küldtük haza, ez azonban nem lenne teljesen igaz, hiszen – a közhiedelemmel ellentétben – a Szent Liga oldalán harcoló csapatok között rengeteg magyar is küzdött, tehát végeredményben mondhatjuk, mi (is) hazaküldtük az oszmánokat. Vagyis, eddig a pontig még a bejegyzése is nagyjából fedi a valóságot.
Az már más kérdés, hogy a felszabadulást egy percig se élvezhettük, hiszen rögtön a nyakunkra ültek a Habsburgok, akiknek aztán szintúgy nem akaródzott távozni. Küldtük volna pedig őket is, évszázadonként legalább egyszer, de végül valahogy mindig maradtak, egészen addig, míg a XIX-XX. században gombaként elszaporodó liberális politikai elitünkkel, valamint a magyar munkaerő megfizetése helyett olcsó külföldi munkavállalókat betelepítő arisztokráciával össze nem hoztak egy Trianont. Akkor végre elmentek, ám az együtt töltött idő emlékére még ki is hasítottak egy darabot hazánkból. Azért úgy „hazaküldeni” valakit, hogy még szuvenírt is kap (az Antanttól ráadásul), nem akármi.
Szövetségeseket hazaküldeni, majd velük menni?
De az igazi katyvasz csak ezután jön. Hazaküldtük a németeket? Mikor? Hogyan? A Magyar Királyság a Harmadik Birodalom oldalán lépett be a háborúba, és – a román árulást követően – utolsó szövetségeseként harcolt Európa védelmében. Az 1944-ben bevonuló német haderő, mint szövetséges érkezett Magyarországra, akik fegyvertársakként harcoltak a Magyar Honvédség oldalán a vörös veszedelemmel szemben. És
nem haza lettek küldte, hanem a magyar hadsereggel és kormánnyal együtt lettek kiszorítva az országból.
Kivéve persze, ha Deutsch Tamás itt a magyarországi Antifasiszta Koalícióra gondol. A Kisgazda Párttól a Demokrata Párton és a Szociáldemokrata Párton át egészen a Magyar Kommunista Pártig terjedő szövetségre, ami kísértetiesen rezonál az ellenzéki Moslékkoalícióra, mely tavaly égett bődületeset Márki-Zay vezetésével. Hiába, van, ami sosem változik.
Na, ők valóban felszabadítóként üdvözölték a Vörös Hadsereget.
Bajcsy-Zsilinszky Endrétől Rákosi Mátyásig szép kis társaság gyűlt össze, hogy minden eszközzel szabotálják hazánk háborús erőfeszítéseit, és elősegítsék Magyarország szovjet megszállását.
Legnagyobb bánatukra azonban mérhető társadalmi támogatottsága az Antifasiszta Koalíció néven futó hazaárulásuknak nem igazán volt, hiszen a magyar nemzet jelentős része – Kun (Kohn) Béláék jóvoltából – nagyon jól tudta, mit jelent a kommunizmus a gyakorlatban. Az „ellenzéki pártokon” kívül meglehetősen kevesen sírták vissza azt a „dicsőséges 133 napot”.
1945. április közepére aztán hazánk vörös megszállása befejeződött, mi pedig olyannyira „hazaküldtük” a németeket, hogy amelyik magyar csak járni vagy harcolni tudott, az velük együtt lépte át az országhatárt…
A kisgazdák, a szocdemek, a liberálisok, a kommunisták végül örülhettek, hiszen
a Vörös Hadsereg „felszabadította” az országot. Igaz, hogy ennek nyomán közel egymillió magyar embert vittek „Málenkij robotra” és nagyságrendileg 400-800 ezer magyar nőt erőszakoltak meg a „felszabadítók”,
de legalább Bajcsy-Zsilinszky Endrét a Rákosi-korszakban is a „nagy antifasiszta ellenállók” között tisztelték. Igazi példakép volt akkoriban, és – sajnos – még ma is.
A hazugság, amiben Rákosi sem hitt
Az a marxista mítosz, amit Deutsch Tamás is visszhangoz, miszerint a magyar „ellenállók” küldték volna haza a „fasisztákat” olyannyira nevetséges és légből kapott, hogy annak idején – úgy hírlik – még maga Rákosi Mátyás is gúnyolódott rajta.
A ’40-es évek második felében ugyanis már tömegek vallották magukat „antifasiszta ellenállónak”, akik az új hatalomtól kárpótlást vagy pozíciót reméltek múltbéli „hősiességükért”. Rákosi állítólag cinikusan meg is jegyzete, ha tényleg ennyi ellenállója lett volna, mint amennyi most azt állítja magáról, a Vörös Hadsereg se kellett volna hozzá, hogy kiűzze a németeket.
Elmentek az oroszok, maradtak a kommunisták
A rendszerváltásnak nevezett színjátékról Deutsch Tamás bővebben is mesélhetne, hiszen főnökével együtt, ők voltak közelebb a tűzhöz akkortájt. Abban persze igaza van, hogy az orosz katonákat hazaküldtük, a nagyobb probléma azzal van, hogy a kommunisták nem mentek velük. Sőt, még az államapparátusból sem távoztak. De ez már egy másik történet…
Summa summarum Deutsch Tamás először olvasson el pár történelemkönyvet, amit nem elvetemült marxisták írták, aztán számoljon el előbb a rendszerváltás elsikkasztásával, majd a 2010-es „fülkeforradalmat” követő elszámoltatás elmaradásával. Aztán vitázhatunk történelmi kérdésekről. Ennyi.
Gyebnár Dávid
A véleményrovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a Magyar Jelen szerkesztőségének álláspontját.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
