A liberális párt elnöke azután jelentette be lemondását, hogy a Momentum alig több mint 3 százalékot szerezve kiesett az Európai Parlamentből és a fővárosi közgyűlésbe sem sikerült bejutniuk.
„A változás a szemünk előtt történik: szimbolikus helyeken szenvedett vereséget a NER, most először 45% alá kerültek egy EP-választáson. Felcsillant egy remény, hogy vége lehet ennek a rendszernek – és aki ezt a reményt önös érdekekből eltagadja, az rosszat tesz Magyarországnak” – kezdte közösségi oldalán posztolt bejegyzését a liberális politikus.
Liberális politikában hisznek
„Az Európai Parlamenti eredményünk kudarc – még akkor is, ha úgy érzem, hogy a választók elsősorban az erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai parlamenti munkánkra mondtak nemet” – fejtegette, hozzátéve, hogy néhány helyen viszont sikerült megszerezniük a polgármesteri széket. Donáth Anna annak a politikának látja értelmét, ami szerinte szívből jön. „És mi ebben a liberális politikában hiszünk. Egy olyan világban, ahol egyre erősebb a szélsőjobb, ahol egyre nagyobb teret nyernek a jobboldali populisták, még inkább szükség van arra, hogy valaki kérlelhetetlenül kiálljon ezen értékek mellett” – írta bejegyzésében, amellyel úgy tűnik, a választók nem rezonáltak.
„A lelkiismeretem pedig úgy marad tiszta, ha vállalom a felelősséget, és lemondok a pártelnöki pozícióról”
– jelentette be a Facebookon. A Telex úgy tudja, hogy Fekete-Győr András már be is jelentkezett a megüresedett elnöki pozícióba.
Kiemelt kép: Donáth Anna Facebook-oldala
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!