daextlwcn_print_scripts(false);

Dr. Grundtner András, a Mi Hazánk főpolgármester-jelöltje nyilatkozott az Indexnek. Kiemelte, hogy mint a párt jogi kabinetjének elnökeként, mint jogászként kiterjedt jogi tevékenységet végez a párton belül, beleértve a parlamenti jogszabályalkotási munkát. Kiemelte, hogy budapesti születésű, mindig is a fővárosban élt. 

Úgy látja, Budapesten az élhetőség minősége egyre romlik, ezt mindenki érzékeli. Mint mondja, egyre több a szemét, egyre több a hajléktalan, egyre koszosabbak az épületek, és egyre nagyobbak a dugók. Ő ezt minden nap megéli, ezért úgy gondolja, hogy szükség van egy új útra. Ezért a Mi Hazánk budapesti programjának nagy részét ő írta.

– Szakmailag alátámasztott jövőképet adunk, és ezt a többi pártnak is ajánlja

– szögezte le. Tudja, hogy a nemzeti radikálisok számára Budapest nehéz terep, de szerinte világszerte is ez egy tendencia, hogy a nagyvárosokban balra szavaznak, de ők szeretnének egy másik utat is mutatni.

Karácsony Gergely tevékenységét egy “nagy semmittevésnek” minősítette, mostanra “uzsorahitelekből” tartja fent a város, mert a csőd közelében van. Nagyon fontos probléma, hogy szándékosan okoznak dugókat, “autósüldözésről” beszélt.

A Mi Hazánk ezen változtatna, szabad utat engednének az autós forgalomnak, akár a kerékpársávok megszüntetésével is.

– A parkolási nehézségek tovább fokozzák a károsanyag-kibocsátást – hívta fel a figyelmet. Hozzáfűzte: rosszul beállított lámpák vannak, nincsenek összehangolva a felújítások. A parkolási rendszert teljesen felülvizsgálnák, hogy egyáltalán hol szükséges.

A teljes videó alább tekinthető meg:

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);