Dr. Popély Gyula: a haza minden előtt!

Dr. Popély Gyula életútjában nincsenek vargabetűk, közéleti szerepvállalása során mindig kiállt a magyarság ügye mellett, többször komoly egyéni áldozatokat is vállalva. Popély Gyula az egyetlen pozsonyi magyar általános iskola és gimnázium igazgatója volt 1991-től 1997-ig, amikor a magyarellenes Mečiar-kormány kirúgatta, mert a kétnyelvű bizonyítványok állami betiltása ellenére Popély Gyula ragaszkodott a magyar nyelvű közokiratok kiállításához. A nemzeti ellenállás hőseként tekintett rá a magyarság akkor, az első Orbán-kormány mégis hagyta, hogy 25 hónapig állástalan legyen – végül Raffay Ernő segítségével lehetett a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. Jelenleg a Mi Hazánk Mozgalom értelmiségi holdudvarából alapított Fekete István Szabadegyetem igazgatója is. Ezúttal a Magyar Jelennek adott interjút, melyet alább olvashatnak. 

– Mint ismert, ön lett a Mi Hazánk Mozgalom államfőjelöltje. Miért vállalta el a felkérést?

Magam is nagyon meglepődtem, hogy a Mi Hazánk vezetőségében olyan határozat született, hogy az államfői jelöltséget illetően szerény személyemet tisztelik meg. Nagy megtiszteltetésnek érzékelem a felkérést. Bár jól tudom, ez egy jelképes dolog, mert józan ésszel számítva, jelenleg sajnos vajmi kevés az esélye annak, hogy most a Mi Hazánk államfőjelöltjéből valóban köztársasági elnök lehessen.

– De azért ezen túlmenően mégis vannak célok, ha jól gondolom.

Ennek ellenére természetesen úgy gondolom, hogy ilyen helyzetben is meg kell állnia az
embernek a helyét. Vállalni kell a harcot, bármilyen reménytelen is a küzdelem.

Mert ami az ember számára lehetetlen, a Jóisten számára mindig lehetséges. És a Mi Hazánk Isten segedelmével igyekszik elérni a meghatározott célokat.

– Az érdemek között, amiért önre esett a választás, minden bizonnyal ott van, hogy egykor Pozsonyban iskolaigazgatóként 1991 és 1997 között folytatott óriási
küzdelmet a magyarságért. Mi történt akkor pontosan?

Igen, így van, 1991 és 1997 között voltam a Pozsonyi Magyar Általános Iskola és Gimnázium igazgatója. Soha nem voltam a hatalom által könnyen kezelhető ember. Megvolt mindig a saját elképzelésem, és amit jónak tartottam, azt a hatalom által keltett ellenszélben is mindig igyekeztem véghezvinni, ameddig csak tehettem, ameddig csak el nem távolítottak. Ez 1997- ben következett be. Ekkor ugyanis az akkori oktatásügyi miniszter kiadott egy utasítást, amelyben megtiltotta a kétnyelvű iskolai bizonyítványok kiállítását. Megszabta, hogy ezentúl a magyar iskolákban is csak szlovák nyelvű bizonyítványokat szabad kiadniuk az iskolaigazgatóknak.

– Ezzel szegült ön szembe?

Igen. Többek között azért, mert ez nem volt jogszabály. Sőt, álláspontom szerint törvény- és alkotmányellenes. Nem voltam hajlandó tehát ezt végrehajtani. Ezt jogi nyelven meg is indokoltam a hatalom felé, hogy miért törvényes az én védekezésem, s az ő utasításuk miért törvénytelen. Mondanom sem kell, hogy az én érvelésemre érdemben nem válaszoltak. Az egyetlen érv a bunkósbot volt. Két figyelmeztetés után a harmadik már azt jelentette, hogy durván és drasztikus módon leváltottak. Eltávolítottak tehát az iskolából. Ezt én tudomásul vettem, korábban sem voltak illúzióim, tudtam, hogy milyen következményei lesznek a kiállásomnak. De úgy gondoltam, ha más nem is, de legalább egy embernek példát kell mutatni.

– Mi történt ezután, hol helyezkedett el?

25 hónapig voltam állástalan. Majd 2000 februárjától lettem a Károli Gáspár Református
Egyetem alkalmazott oktatói státuszban. Azóta is teszem dolgom ezen az egyetemen, ameddig Isten jónak látja, és ameddig teljesíteni tudom a feladataimat.

– Itt azért óhatatlanul számolgatni kezd az ember. 2000 volt már, mikor újra állást talált, akárhogy is nézzük, az első Orbán-kormány ciklusának a felénél járunk. Kapott-e az anyaországból, bármilyen hivatalos helyről segítséget a felvidéki magyarság melletti kiállásért?

A kormányzat részéről segítség nem jött. Azonban 1998-ban és 1999-ben kaptam egy-egy
hónapnyi kutatási ösztöndíjat az egyik magyarországi alapítványtól. Ez azt jelentette, hogy kaptam szállást, és a minimálbérnek megfelelő ösztöndíjat arra az egy hónapra. És mindezért vállaltam bizonyos kutatói tevékenységet. A semminél nyilván több volt. De valahogy meg tudtam élni, a Jóisten valahogyan mindig kisegített. Reméltem, hogy beáll majd valami pozitív változás, ezt néha még magam sem tudtam, hogy mi lesz. Végül 1999 októberében megkaptam a meghívást az egyetemtől, úgy hogy 2000 februárjában elfoglalhattam a helyemet. De 1999 őszén már láttam az alagút végét.

– Azóta több mint két évtized is eltelt. Milyennek látja a magyar-szlovák viszonyt és a felvidéki magyarság esélyeit manapság?

A magyar-szlovák kapcsolatokat állandóan a hullámzás jellemzi.

Amikor megerősödik a magyarság politikai ereje a Felvidéken, akkor úgy tűnik, hogy a helyzetünk és a becsületünk a szlovák térfélen is emelkedőben van. Amikor azonban a széthullás válik uralkodóvá, és marginalizálódik a politikai súlyunk, akkor természetesen örömmel heje-hujáznak a vélt sírunk felett.

Voltaképpen mi temetjük ilyenkor saját magunkat. Most még megvan rá a remény, hogy a szétforgácsolt politikai porondon talán összefognak az itteni magyar politikusaink, és megszületik végre, bár papíron már meg is van, de ténylegesen megszületik az egységes magyar politikai reprezentáció. S akkor reménykedhetünk benne, hogy a következő választásokon bejuttatja embereit a szlovák törvényhozásba. Mert ameddig a magyar politikai közeg nem juttat be embereket a 150 főből álló nemzetgyűlésbe, addig nem vagyunk politikai tényezők.

– Számszerűleg ez mit kellene, hogy jelentsen?

Legalább számarányunknak megfelelő arányban kellene, hogy bejuttassunk képviselőket. Ez azt jelenti, hogy olyan 12-14 képviselő kellene, hogy ott legyen. De a 90-es években előfordult már olyasmi is, hogy 20 magyar képviselő foglalt helyet. Akkor az országos arányszámunknál nagyobb arányban juttattuk be képviselőinket. Tehát voltak ilyen időszakok is, most azonban sajnos nagyon nagy lejtmenetben vagyunk.

– Legutóbb sajnos egy képviselőt sem küldhettünk…

Így van, a 2020-as választásokon egy magyar képviselő sem került be a törvényhozásba. De reménykedjünk, hogy ez nem végleges, csak átmeneti jelenség!

– Kicsit az anyaországi vizek felé evezvén, egyfajta potenciális államfői nézőpontból nézve, melyek a határon túli magyarságot illető politika sarkalatos pontjai
számára?

A mindenkori magyar kormány politikájának nem országos politikának kell lennie, hanem egy nemzetpolitikának. A magyar nemzet nem azonos ma Magyarországgal. Mert a nemzetnek körül-belül egyharmada a jelenlegi országhatárokon kívül él. A magyar kormánynak nem csak az országot, hanem a teljes magyar nemzetet kell képviselnie. Mert az ország határait lehet, mint ahogy lehetett is tologatni ide-oda, de az országhatárok a nemzetet nem muszáj, hogy megosszák. A nemzet lélekben lehet egységes. Ebben kell gondolkodnia mindenkinek országhatáron belül és kívül egyaránt. A haza fogalma pedig a mai magyar ember számára ne csak a jelenlegit jelentse, hanem a Kárpát-hazát. Azt a történelmi hazát, amelynek keretében éltük több mint ezer éves állami létünket. A mi hazánk valójában az egész Kárpát medence.

– Ezzel szemben sajnos azt látjuk, hogy komoly támogatottsággal rendelkeznek olyan politikai erők Magyarországon, akik az elhangzottakkal éppen ellentétes nézeteket hirdetnek, sőt, kormányzásra készülnek. Mit gondol erről?

Ezeket az embereket valahogyan ki kell rekeszteni a hatalomból. Ne jussanak szóhoz az országunk, a nemzetünk további politizálásában. Ne ezek határozzák meg a magyar politika útjait, és ne ezek határozzák meg a magyar nemzet jövőjét. Mert ha ezek határozzák meg, akkor nem a nemzeti reneszánsz, a feltámadás jöhet, hanem a nihilizmus, a pusztulás.

– Sokan azt mondják, hogy ehhez nem elég négy éves ciklusokban gondolkodni, hanem a szellemi, kulturális térben kell változást elérni, ami aztán leszivárog a közpolitika szintjére is. Az oktatás feladata is lenne ez?

Feltétlenül. Elég, ha csak a reformkor nagy magyar költőjére gondolunk. 1833-ban Kölcsey
Ferenc, akinek a szülőföldje jelenleg román megszállás alatt van, Pozsonyban ír egy verset, Emléklapra címmel. Egy kétsoros epigrammáról van szó. A szöveg a következő: négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihúnysz: a haza minden előtt. Kölcsey, a politikus és a költő, és reformkori társai, 1833-ban tudja, és a többiek is tudják, Vörösmarty például, hogy minden embernek a jelmondata kell, hogy legyen, a haza minden előtt. Mindig meg kell tudnunk felelni arra a kérdése, hogy a haza és a nemzet mit kíván tőlünk. Ez az én vezéreszmém is, amióta csak az eszemet tudom, gyermekkoromtól fogva, és úgy gondolom, ez lesz, koporsóm bezártáig. Ez kellene, hogy minden embernek a vezérmotívuma legyen.

Amennyiben e szerint igazodni a nemzeti közgondolkodás, akkor nem itt tartana a nemzetünk. Mert lehetnek különböző elképzeléseink a napi politizálással kapcsolatban, gazdasági kérdésekben akár, minden vonatkozásban, de amikor a nemzetünk, hazánk érdekéről van szó, akkor el kell, hogy törpüljön minden különbözőség köztünk. Akkor a mindenkori magyar érdek egy és egységes kell, hogy legyen.

Kormánypárt és ellenzék számára is. Elég megnézni egyébként a román, szlovák vagy a szerb politikát. Hatalmas ellentétek vannak ott is, de ha egy szerb, szlovák vagy román vélt vagy valós érdekről van szó, amelyik sokszor ellenséges a magyarsággal szemben, akkor figyeljük meg, ott mindig összefognak az kormánypártiak és az ellenzékiek is. Ezt kellene, hogy mi magyarok is elérjük.

– Ettől nagyon messze vagyunk?

Nézzük csak meg, hogy Európa Parlamenti képviselőink egy része kifejezetten magyarellenes politikát folytatnak. Ádázabb ellenségei saját nemzetüknek, mint bármelyik más náció Európában. Nem volna szabad, hogy a magyarság soraiból ezt bárki is gyakorolja.

– A haza minden előtt – ez a vezérmotívuma, ezt hivatott terjeszteni az ön által vezetett Fekete István Szabadegyetem is, mit tudhatunk erről jelenleg?

A járvánnyal összefüggésben hozott állami korlátozások után idén szeptemberben újra elindult a szabadegyetem. Az előadásainkra szeretettel invitálunk mindenkit. Ebben a szemeszterben számos neves előadónk lesz még, amelyre remélhetőleg minél nagyobb számban jön a tisztelt nagyérdemű.

És ezáltal is erősödik nemcsak saját exkluzív tudása, hanem erősödik nemzettudata is, jövőképe egységesedik, és egyre inkább megfogalmazódik benne az a gondolat, hogy jó magyarnak lenni.