A múlt hétvégi deviánsvonaglás után nehéz elsöprő diadalként tálalni a ferencvárosi „padháború” eredményeit. Viszont, azokkal sem értek egyet, akik szerint az egész – az egy hónapos beteg büszkeség fesztivál jegyében – egy jelentéktelen kis csata volt csupán. Noha megértem az érvelésüket, mégsem tudok vele azonosulni – Gyebnár Dávid véleménycikke.
Rosszul áll a szénánk, ezt nem vitatom. Gyurcsány idejében az egész „freak show” egyetlen menetben nyilvánult meg, melyet rendőrsorfal és kőzápor kísért végig. Aztán jött a „nemzeti” kormány fülkeforradalma, majd a kétharmados Fidesz „megvédte a családokat és a gyermekeinket”.
Ezen „kőkemény” harc keretein belül Pintér rendőrei szépen felszámolták a nemzeti ellenállát, ellehetetlenítettek minden tiltakozást, így 13 év után a „Pride-felvonulás” egy egész nyaras hedonista fesztivállá nőtte ki magát, mely ellen a korány Facebook-posztokkal „harcol”.
S, miközben a degeneráltak az iskolákban érzékenyítenek, köteteik a könyvespolcokon vigyorognak, a termőföldjeinket megmérgezik a külföldi akkumulátorgyárak, melyekben idetelepített harmadikvilágbeli munkások dolgoznak, addig 2-2,5 millió kormánypárti szavazó elégedetten dől hátra esténként teljes nyugalomban, majd sört bontva konstatálja, hogy Orbán megvédett minket a migrációtól, elutasította a lakosságcserét, felélesztette a nemzetgazdaságot és megóvta gyermekeinket az egyre pofátlanabbul nyomuló LGBT-propagandistáktól.
Ha pedig rámutatnál, hogy nem így történt, jön a tudathasadásos „Mit szólna Brüsszel? Már így is utálnak minket” érvelés, mely nem éppen a szabadságharcos mentalitás visszatükröződése.
Akkor mi értelme volt a padfestésnek?
Ilyen kórkép láttán jogosan merülhet fel a kérdés, hogy akkor van-e értelme az ilyen gerilla akcióknak, mint egy LGBT-propagandát hirdető pad lefestése? Van. Nagyon is sok. A fentebb ismertetett folyamatok súlyosak, de lássuk be, azok ellen nem sokat tehetünk jelenleg. Főleg úgy, hogy kétharmados kormányunk teljes egészében lefeküdt a Nagy Újraindítás megálmodóinak.
Viszont azt is látnunk kell, ez a fővárosi homárfesztivál a mindennapjainkat kevéssé befolyásolja, a gondolkodásunkat meg még annyira se, már amennyiben abban a szerencsében részesültünk, hogy jó messze lakunk Budapesttől. A homoszexuális lobbi mögött álló erők is tudják ezt. Elvégre évszázados aknamunka áll mögöttük. Mondhatnám azt is, igazi szakértői a társadalmi rend szétverésének, és a dekadencia meghonosításának. Azt is megtanulták, ezt nyíltan, fegyveres forradalom és terror révén nem lehet kivitelezni, mert az csak ellenállást vált ki. Így született meg a 1920-as években a frankfurti iskola, mely egyenes ágon vezetett a ’68-as forradalmakhoz. (A több mint 40 év csupán azért alakult így, mert a ’30-as években egy nemzeti fordulat következtében elfogyott a levegő a németországi felforgatók körül, így 10-20 évre az Egyesült Államokba kényszerültek, mielőtt visszatérhettek az öreg kontinensre, hogy Európa megszállása után ott folytassák a társadalmi értékek aláásását, ahol a ’20-as években elkezdték.)
Senki se higgye, hogy Nyugaton az egész úgy történt, hogy valaki csettintett egyet, és a homokosok már házasodtak, gyermeket neveltek, és egy hónap idejére az összes város összes boltja és középülete szivárványos színbe borult, a magukat nőnek képzelő férfiak pedig sorra nyerték a női versenyeket, a nép meg bárgyún tapsolt, mint Orwell 1984-ében.
Az egész ott is „csak egy paddal”, „csak egy zászlóval”, „csak egy joggal” indult. Nyugaton azonban a felforgatás erőivel szemben csak konzervatívok és karrieristák álltak. Ott a frankfurti iskola megálmodói már kiirtották a nép természetes immunrendszerét, a nacionalizmust. Az életképtelen konzervatívok – nem meglepő módon – hamar megtörnek a nyomás alatt, és azt mondták, „ja, hát ha csak ennyit akarnak, abból nem lehet baj”. A forradalom erői pedig lépésről lépésre, fokról fokra haladtak. Pont, mint a farkas a mesében. Ha beteszi az első lábát, és nem vágod rá úgy az ajtót, hogy egy életre megtanulja, ez nem az a ház, ahol szívesen látják, akkor, mire észbe kapsz, a fenevad már a kandallónál áll, szája a nyakad körül. Nyugaton pontosan így néz ki a helyzet napjainkban. Az emberek pedig, fejükkel a farkas fogai között, még örülnek is, mert így szegény pára már biztosan nem fázik meg.
Először csak annyit akartak, hogy ne börtönözzék be őket másságuk miatt. Mikor erre rábólintottak, már nyomultak is tovább. Kitartó erőszakosságuk, melyet belső frusztrációjuk, és évszázados sérelmeik fűtöttek, mára odáig juttatták őket, hogy a „szabad világban” azokra vár börtön, aki megkérdőjelezi a transzvesztiták képzelt nemét, vagy az óvodákba benyomuló pedofilok létjogosultságát. A „felvilágosult” Nyugaton egy Twitter-bejegyzés is rendőrségi eljárást vonhat maga után, miközben gyilkosságok maradnak felderítetlenül, a betörések esetében meg annyit tanácsolnak, ha épp otthon találnak, ne állj ellen, és akkor legalább nem vernek össze.
Ez a legnagyobb probléma?
Azok, akik most huzogatták a szájukat, hogy mégis mi értelme egy szivárványos padot lefesteni, tényleg azt hiszik, hogyha az a pad háborítatlanul marad, a felforgatás telhetetlen erői beérik ennyivel? Amikor valaki lefestette barnára a padot, és ráírta, „én csak egy pad szeretnék lenni”, az üzeneten a legjobban a homokosok akadtak ki, és azt is visszafestették szivárványosra, mintegy deklarálva:
te már nem lehetsz csak egy pad. Ez a harc nem ismer kompromisszumot, vagy velünk vagy, vagy ellenünk
– még ez sem ébresztett gyanút senkiben?
Éppen ezért hatalmas tisztelet mind a drukkereknek, mind Vékony Csongornak és a pesti mihazánkosoknak, amiért nem hagyták annyiban a lobbi nyomulását, és igenis megmutatták a szélsőliberálisnak, hogy jóllehet, a kormányunk egy impotens szájhős, ebben az országban a felforgatás erői nem (csak) málészájú konzervatívokkal állnak szemben, akik ellenállása üres szavakban merül ki. Itt valódi nacionalisták is vannak, akik visszaütnek.
Ha Ferencvárosban a pad szivárványos maradt volna, komolyan gondoljuk, hogy Mezőkövesden az önkormányzatnak lett volna mersze visszafesteni a Kutya Párt érzékenyítőakciója után a szivárványos padot? Mert a felforgatás erői azonnal megindították a következő offenzívát, meg sem várva az előző végét.
A ferencvárosi kiállás nélkül a mezőkövesdi pad is szivárványos maradt volna. És ezen felbuzdulva a kutyapárt többi agybeteg, szélsőliberális „passzivistája” is ecsetet ragadott volna, hogy a saját településén képviselje a lobbi érdekeit.
Aztán a proli a lakótelepről benyögi, hogy „tényleg ez most a legfontosabb kérdés?” Nem. Nyilván nem ez a legfontosabb kérdés, de mondjak egy érdekes dolgot? Egy ember egyszerre több dologgal is képes foglalkozni. Ha például valaki este 8 és 9 között padot fest, az nem zárja ki, hogy előtte vagy utána más problémákkal és kérdésekkel foglalkozzon. Ha pedig egy pártról beszélünk, akkor az állítás hatványozottan igaz, hiszen ott – normális esetben – egy konkrét apparátus dolgozik, és nem mind padot fest… Attól, hogy – lehetőségeinkhez mérten – igyekszünk útját állni a homoszexuális lobbinak és a szélsőliberális nyomulásnak, még nem jelenti azt, hogy nem foglalkozunk az egészségügy vagy az oktatás helyzetével. Ez pedig olyannyira igaz, hogy egyedül a Mi Hazánknak van értékelhető koncepciója az oktatás megreformálására, és egyedül mi nyújtunk érdemi alternatívát a fiataloknak az életellenes liberalizmussal szemben. Mindezt úgy, hogy ha úgy alakul, még egy pad lefestésére is marad kapacitás úgy, hogy az előző két csoport érdekképviselete sem szenved csorbát. Hihetetlen, mi?
Gyebnár Dávid
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
