loading
Menü
Támogatás

A második oltás után a felére csökken a Pfizer "hatékonysága"

2021. aug. 23. 14:29
1 perces olvasmány
A második oltás után a felére csökken a Pfizer "hatékonysága"

A különböző oltóanyagok hatékonyságáról sok írás jelent már meg, a napokban a Magyar Orvosi Kamara a maszk viselésének"> ismételt kötelezővé tételét javasolta még azoknak is, akik be vannak oltva.

A vakcinákról tudományos és politikai vita is van, hiszen a készítmények hosszú távú hatása továbbra sem ismert.

Ezúttal az Az Oxford Egyetem a BioNTech/Pfizer, valamint az AstraZeneca vakcinájának hatásosságát hasonlította össze legújabb viszgálatában. 2020 decembere, valamint az idén augusztus közötti adatokat elemezték, mintegy 700 000 brit páciens segítségével, így már a delta variánst is számításba tudták venni. A kutatás arra az eredményre jutott, hogy

a Pfizer hatékonysága a második oltás után négy hónappal közel a felére csökken.

A kutatás azt mutatta ki, hogy a Pfizer hatékonységa hónapról hónapra csökken. Négy hónap elteltével akár 50%-al is kevesebb védelmet nyújt.

Túl jó eredménnyel az AstraZeneca sem büszkélkedhet, az ő vakcinájuk a második oltás után 68 százalékos hatékonyságú, három hónap elteltével ez a hatékonyság 61 százalékra csökken.

A kutatók azt is megállapították, hogy az oltás nem akadályozza meg, hogy a vírust átadjuk másoknak.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás