„Szinte valamennyi programpontunkat sikerült elfogadtatni a képviselő-testülettel, a döntő többség egyebek mellett megszavazta a buszőrség felállítását, pécsi lakosok részére az ingyenes sírhely biztosítását, és azt a kezdeményezésünket, hogy szobrot állítsunk Soós Károlynak, Pécs város hős felszabadítójának” – mondta a Magyar Jelennek Varga Tamás, a Mi Hazánk Mozgalom pécsi önkormányzati képviselője.
Mint ismert, a pécsi közgyűlésben rendkívül kiélezett a képviselő-testület összetétele. Jóllehet Péterffy Attila, korábbi erőmű-igazgató maradt a polgármester, a baloldal nem szerzett többséget a testületben. A grémiumban a mérleg nyelve a Mi Hazánk Mozgalom képviselője, Varga Tamás lett, aki kőkemény tárgyalásokat folytatott az elmúlt hetekben a felálló új városvezetéssel. Bár megkínálták, Varga Tamás nem fogadott el semmilyen pozíciót és gyakorlatilag az ő szavazata akadályozta meg, hogy arra nem méltó és megfelelő emberek kerüljenek alpolgármesteri pozícióba. A Mi Hazánk Mozgalom a tárgyalások során mindvégig azt képviselte, hogy a pécsiek érdekeit szem előtt tartva saját programpontjait végigvigye, elfogadtassa.
A költségvetést 17 igen szavazattal fogadta el a testület.
„Komoly sikereket értünk el, elégedett vagyok”
– fogalmazott a Mi Hazánk Mozgalom önkormányzati képviselője.
Elfogadta a többség az ingyenes sírhely biztosítását minden hosszú ideje pécsi lakos esetében, a veszélyeztetett buszjáratokon pedig a buszőrség felállítását, melyet miskolci példára kívánnak megvalósítani. Felállítható Soós Károly szobra – ennek pontos helye még kérdéses. Elérte az is, hogy az egészségügyi intézményeknél ingyenes lehessen a parkolás, ennek megvalósítását júniusra dolgozzák ki.
Sikerült kiharcolni a kosárlabdacsapat egyenlő arányú támogatását. (30 millió forintot már át is utaltak a klubnak). A közterület-felügyelők végre kapnak majd forrást vízálló öltözetre és gépkocsibeszerzésre. Továbbá azt a szülők által felvetett problémát is sikerült orvosolni, hogy az óvodákban központi forrásból legyen biztosítva a toalettpapír és ne a szülőknek kelljen bevinni azt.
A képviselő sikerként értékelte azt is, hogy a külső városrészeknek, részönkormányzatoknak is sikerült kiharcolni a 140 millió forintos keretet, amelyet két részletben kapnak majd meg.
„Két pontot nem szavaztam meg. A hivatali dolgozók bérelemelését, azért, mert ennek forrása nem biztosított és fizetésképtelenné is tehetné a várost. Valamint a Tüke Busznál a 9,5 százalékos béremelést, mert ezzel a döntéssel nehéz helyzetbe hozták a szakszervezeteket.“
– mondta el Varga Tamás.
Hozzátette, meglátása szerint csak szigorúan lesz tartható a most elfogadott költségvetés, amelyre az alultervezés jellemző. Várhatóak a további források, amelyekből a későbbi béremeléseket vállalni lehet.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!