No, nem a magyarok miatti bánásmód kapcsán, elvégre – ahogyan az Unió is megmondta – az őshonos kisebbségek kérdése vajmi kevéssé érdekli a globalista intézményeket, hiszen az “tagállami belügy”‘. Nem, az elmarasztalást keleti szomszédunk két transzvesztita jogainak megsértése miatt kapta.
Ismét elmarasztalta Romániát a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), ezúttal azért, mert megsértette két “transznemű” román állampolgár magánélethez való jogát. A nőként nyilvántartott 38 és 44 éves felperes meg akarta változtatni a nemét a hivatalos okmányokban, ezt azonban a román bíróságok nem tették lehetővé, illetve nemváltó műtéthez kötötték – írja a foter.ro.
Az EJEB meglátása szerint a román igazságszolgáltatás egy “feloldhatatlan dilemma” elé állította a felpereseket: vagy akaratuk ellenére sebészeti beavatkozásnak vetik alá magukat, ezzel pedig sérül a testi integritásukhoz való joguk, vagy lemondanak a szexuális irányultságukról, ez viszont a magánélethez való joggal összeegyeztethetetlen.
“Kiszolgáltatott, megalázó és szorongással teli” helyzetbe sodorták ezzel a felpereseket, egy olyan szituációba, melyben “felborult az általános érdek és az érintett felek közötti egyensúly”.
A bíróság éppen ezért a felperesek javára megítélt fejenként 7500 euró “erkölcsi kártérítést”, egyikőjük további 1153 eurót kap, mert kétszer is műtétnek vetette alá magát.
Svájc sem úszta meg
Az EJEB kötelezi Svájcot, fizessen kártérítést egy cigány származású romániai nőnek, akit 2014-ben 500 frankra büntettek koldulásért.
Az indoklás szerint, mivel a fiatal lány nem tud írni, nem volt munkahelye, szociális segélyt pedig nem kapott, ezért jogában állt Genf utcáin koldulással “előteremteni az alapvető szükségleteit fedezedő pénzt”.
Mivel a lánynak nem volt honnan kifizetnie az ötszáz frankos büntetést, előzetes letartóztatásba helyezték. Svájc mindezzel megsértette az emberi jogok európai egyezményének 8-as cikkelyét, ezért
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!922 euró morális kártérítést kell fizessen a lánynak.