5 hónapra eltiltották a judo bajnokot, amiért a párizsi olimpiai játékokon keresztet vetett – derül ki a Daily Mail cikkéből.
A 28 éves szerb atlétát, Nemanja Majdovot a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) tájékoztatta döntéséről, miszerint jövő év elejéig eltiltották minden versenytől, mivel “jól láthatóan vallásos szimbólumokat mutatott, mikor pályára lépett”, és ez ellenkezik a szövetség szabályzatával.
Majdov a mérkőzés előtt keresztet vetett, amit meglátva a szövetség azonnal összeült, hogy megtárgyalják, hogyan büntessék meg a sportolót. Őszre született meg a döntés, miszerint példát kell statuálni, és el kell tiltani a mérkőzésektől.
Majdov a büntetés után sem kért bocsánatot, nem bánta meg “tettét”, csupán annyit mondott, sajnálja, hogy egy ilyen nagyszerű sport, mint a judo, ilyen mélyre süllyedt.
Az Úrnak köszönhetek mindent. Ő adott nekem mindent, mind a magánéletemben, mind a karrieremben. Számomra ő a legfontosabb, s erre büszke vagyok. Nincs olyan körülmény, ami a véleményemet megváltoztathatná
– nyilatkozta.
Az 5 hónapos tiltás kiterjed minden tornára, edzőtáborra, de még a felkészülési mérkőzésekre is. “Súlyosbító körülményként” rótták fel Majdovnak, hogy nem kért bocsánatot az eset után.
Tiltott vallási és politikai szimbólumok
Döntését az IJF azzal magyarázta, hogy a szabályzatukban világosan le van írva, minden vallási és politikai szimbólum tiltott. Az indoklásban pedig előkerült a szokásos liberális mantrázás arról, hogy “ez egy világszervezet”, ahol fontos, hogy “mindenkit tiszteljenek és elfogadjanak”, a rendezvények pedig “nyitottak legyenek mindenki számára”. Majd, miután egy sportolójukat eltiltották, amiért kifejezte személyes meggyőződését, komoly képpel azt állították: a szövetség továbbra is tiszteletben tartja minden egyes tagjának személyi szabadságát és meggyőződését.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!